
Meghalt Bíró András újságíró
A Ceres és a Mazingira című ENSZ-folyóiratok alapítója, egyben szociológus és emberi jogi aktivista 98 éves volt.

A Ceres és a Mazingira című ENSZ-folyóiratok alapítója, egyben szociológus és emberi jogi aktivista 98 éves volt.

Mint a Media1 is beszámolt róla, Szakács István, a fideszes online propagandisták egyike azt mondta egy TikTok videóban, hogy a halálos beteg Karsai Dániel kapja be… és vegyen be több levél Xanaxot, hogy így oltsa ki életét. Szakács azóta már bocsánatot kért a szavaiért, most pedig bejelentette, felhagy a közéleti kommentárral.

Szakács István, a Fidesz-közeli internetes propagandisták egyike azt mondta egy TikTok videóban, hogy a halálos beteg Karsai Dániel kapja be… és vegyen be több levél Xanaxot, hogy így oltsa ki életét. Ez már a sokadik botrány a Megafon influenszerei körül: egyik tagjuk például valakinek a szájba kakilásával fenyegetőzött, másikukról egy régebbi, náci karlendítős fotó került elő.

76 éves korában érte őt a halál.

Súlyos betegség után élete 69. évében érte őt a halál.

A hosszan tartó betegség után 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátyára emlékezik a TV2.

78 éves korában érte őt a halál. Neve egybeforrt a hetilap sokáig legnépszerűbb rovatával.

Az MTVA egykori közéleti főszerkesztője 71 éves volt.

79 éves korában érte őt a halál.

Bár a több mint 20 éve működő művészeti adatbázis és hírportál csapata Facebook-posztban búcsúzott el, és maga az oldal sem érhető el hétfő óta, az Artportal megszűnése még nem eldöntött tény.