gazdasági versenyhivatal

TikTok

Lecsapott a TikTokra a Gazdasági Versenyhivatal, majd olyan vállalásokat tett a platform, amelyeknek nemzetközi kihatása lehet

A Gazdasági Versenyhivatal szerint globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a GVH írta elő a TikTok számára. Az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú közösségi média platform a magyar nemzeti versenyhatóság vizsgálatának következtében egy sor olyan intézkedés végrehajtását volt kénytelen vállalni, amelyek biztosítják, hogy javuljon a TikTok kommunikációja, a fogyasztók megismerjék a platform jellemzőit és tudatosabb döntéseket hozhassanak a szolgáltatással kapcsolatban.

LG

Hatásosan lépett fel az LG jogsértése ellen a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálat keretében vizsgálta, hogy az LG Electronics Magyar Kft. (LG) teljesítette-e egy korábbi eljárás során tett vállalásait. Az ügy előzménye mobiltelefonokkal kapcsolatos félrevezető tájékoztatás volt.

mobiltelefon

Vizsgálni fogja a techóriásokat a GVH

Az Európai Bizottság kijelölte az első csoportját azoknak a globális techcégeknek, amelyeknek a méretüknél és piaci erejüknél fogva teljesíteniük kell az új uniós piacszabályozás előírásait. A szabályok betartásának ellenőrzésében idehaza a Gazdasági Versenyhivatalnak továbbra is fontos szerepe lesz.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások