frekvencia

A Balázsék című műsor stábja

Balázsék 1,7 milliós bírságot kaptak, a Rádió 1 újabb frekvenciapályázatot nyert

Emberi méltóságot sértő, gúnyolódó kijelentések hangzottak el a Rádió 1 „Balázsék” című műsorában, ezért 1,7 milliós bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a médiaszolgáltatóra a héten, valamint megbüntették a rádió vezetőjét is. A testület ugyanakkor frekvenciapályázaton győztesnek nyilvánította a rádiós céget. A grémium egyébként eljárást indított „A kísértés” első adása miatt a TV2 Csoport ellen és bírságot szabott ki a Paks FM-re.

Budapest, rádiótorony, adótorony, frekvencia

Döntött a Médiatanács, még hosszú ideig szólhatnak a Fidesz-közeli rádiók

A Médiatanács újabb évekre szóló médiaszolgáltatási engedélyt adott a napokban két kormányközeli kereskedelmi rádiónak. A Best FM Budapesten még 7 évig, 2033-ig, a Rádió 1 Tihanyban pedig további tíz évig, 2035-ig szólhat majd, sőt utóbbi jogosultság akár további hét évvel, 2042-ig is meghosszabbítható lehet.

Koltay András, az NMHH és a Médiatanács elnöke a Köztér című YouTube-műsorban

Hatalmasat füllentett Koltay András, a Médiatanács elnöke a Köztérben

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke a Köztér című YouTube-műsorban reagált két, általunk küldött kérdésre is. Felvetettük neki a Budaörs Rádió 2019-es, a Kúria által is törvénytelennek minősített elnémítását, és azt kérdeztük, nem érezte-e szükségét bocsánatkérésnek a nehéz helyzetbe hozott rádiósoktól. Válasza egészen meghökkentő volt: saját magát a rádió megmentőjeként próbálta beállítani.

Saxon és testvére, Lochlan A Fehér Lótusz (White Lotus) című sorozat 3. évadában

A Fehér Lótusz egyik epizódja miatt bepanaszolta a Médiatanács a Maxot Hollandiában

A Fehér Lótusz egyik epizódja miatt a külföldi társhatósághoz fordult a héten a magyar Médiatanács, bepanaszolva az épp most HBO MAX névre visszatérő Max streamingplatformot. Más külföldi médiaszolgáltatásokkal, a Moziverzummal és a Filmcaféval kapcsolatban is jelzéssel élt a testület a héten. A grémium május 13-i ülésen ezenkívül több tízmillió forint pénzügyi támogatást osztottak ki nyolc közösségi médiaszolgáltató között, és eldőlt az is, hogy megkapja-e a Kaposvár 102,6 MHz frekvencia használatának jogát az egyedüli pályázó. Egy bejelentés nyomán az ATV-t és a Mozi+-t, illetve az ezeken sugárzott Alza-reklámot is vizsgálták.

HírFM

A Médiatanács eljárást indított a Hír FM ellen és kihirdette egy rádiós frekvenciapályázat végeredményét

A Médiatanács heti üléséről kiadott összefoglalóból kiderül, hogy újabb 16,5 millió forinttal támogatja a közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit a grémium, mely egy rádiós frekvenciapályázat ügyében is végeredményt hirdetett, valamint eljárást indított a Hír FM-et működtető Karc FM Média Kft. ellen. A TV2 szempontjából kedvező döntés született egy, a Séfek Séfe című műsorra érkezett panasz ügyében.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások