
Elindult a PestBuda TV – ezt érdemes tudni az új tévécsatornáról
Korábban BudaPest TV néven tervezték az indulást, de azt a Fővárosi Önkormányzat egy rendeletre hivatkozva megakadályozta.
Korábban BudaPest TV néven tervezték az indulást, de azt a Fővárosi Önkormányzat egy rendeletre hivatkozva megakadályozta.
Tavaly a Nemzeti Múzeum igazgatójának állásába került a Word Press Photo kiállítás. Most a főpolgármester bejelentette az idei helyszínt.
Egy több tévécsatornával is rendelkező magyar médiaszolgáltató BudaPestTV és/vagy PestBudaTV néven tervez új televíziós csatornát, mely Budapest történelmével, nevezetes építészeti és kulturális alkotásaival foglalkozna, továbbá élőben mutatná a főváros webkameráinak képét, közvetítené a Mátyás-templomból a misét és a Fővárosi Közgyűlés ülésezéseit, emellett időnként sorozatokat és magazinműsorokat sugározna. A Fővárosi Közgyűlés azonban blokkolja a magántelevízió indulását. A médiaszolgáltató várhatóan bíróságon próbálja érvényre juttatni sajtószabadsághoz fűződő jogait, vagyis azt, hogy egy Budapestről szóló televízió nevében szerepelhessen a Budapest név, akkor is, ha a Közgyűlés ezt nem szeretné.
Erős Antónia, a Népszava szerkesztősége és Szerényi Gábor kapta az elismerést idén.
A budapesti Vörösmarty téren és a Váci utcában fényképeztek le koldusokat a Metropol munkatársai, de azt elfelejtették közölni, hogy a terület már nem a Fővárosi Önkormányzat, hanem a fideszes polgármester által vezetett V. kerületi önkormányzat kezelésében áll.
A Political Capital több mint száz olyan álprofilt azonosított egy vizsgálattal a Facebookon, amelyek mögött kormánypárti trollok állhatnak.
A fideszes médiahálózathoz tartozó lap eredetileg azt akarta bizonyítani a fotópályázatával, hogy az ellenzéki vezetésű Budapestet ellepték a gyomok, de utóbb kiderült, hogy a győztes kép egy olyan területről készült, amely nem is a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik.
A fideszes médiaholding, a Mediaworks egyik terméke, a Metropol egy francia kereskedelmi lánc vásárlási utalványaival ösztönözné az embereket, hogy vegyenek részt a propagandakampányukban.
Négy év és egy jogerős bírósági ítélet után közölte helyreigazítását az Origo Kálmán Olgával, az ellenzéki DK politikusával kapcsolatban.
Miután a Media1 rákérdezett a részletekre, elismerte a Media1-nek Szalai Szilárd, a PestiSrácok munkatársa, hogy az ATV épületében csak az ominózus reggeli műsor stúdiódíszletében találkozott Baranyi Krisztinával, és csak a Szigorlat kezdete előtti pillanatokban. Egyébként nem ez volt első komolyabb nézeteltérés Szalai Szilárd és Baranyi Krisztina között. Egy alkalommal például a Városháza egy női mellékhelyisége előtti folyosón vitatkozott Szalai és Baranyi.