
Az állami média 1,3 milliárdot fordít egy akciófilmre, amelynek a producere a közmédia vezérigazgatójának férje
Úgy tűnik, idén sem bánt takarékosan a közpénzekkel az MTVA, ráadásul több esetben is rokoni és politikai összefonódások figyelhetők meg.

Úgy tűnik, idén sem bánt takarékosan a közpénzekkel az MTVA, ráadásul több esetben is rokoni és politikai összefonódások figyelhetők meg.

2016-ban épp a taxisok nyomására volt kénytelen távozni az Uber, most viszont velük együttműködésben tér vissza a magyar piacra a közösségi autós szolgáltatás.

Megjelent a Közbeszerzési Értesítőben, melyik cég szolgáltatja majd havi több mint háromezer alkalommal a taxi szolgáltatást az MTVA-nak, mely ezért félmilliárd forintot fizet ki.