
Orbán Balázs alá kerülhet a Mandiner a Mediaworks feldarabolása után
Újabb források állítják azt, hogy tulajdonost válthat a Mandiner, illetve azt, hogy szétszedné a Nemzeti Együttműködés Rendszere a kormánypárti médiagépezetet, a Mediaworksöt.
Újabb források állítják azt, hogy tulajdonost válthat a Mandiner, illetve azt, hogy szétszedné a Nemzeti Együttműködés Rendszere a kormánypárti médiagépezetet, a Mediaworksöt.
Súlyos dolgokat állított a korábban a kormánypárti médiaholding, a Mediaworks (KESMA) központi nyomtatott szerkesztőségének főszerkesztőjeként tevékenykedő Szakács Árpád az Ultrahang nevű podcastban.
Úgy tűnik, megint csavartak egyet felfelé a propaganda szintjén, ugyanis a Bors című, Fidesz-közeli és egy rendelettel „nemzetstratégiai jelentőségűnek” minősített bulvárlapban már a horoszkóp segítségével is a kormányzó párt politikai retorikája köszön vissza és próbálják elhitetni az emberekkel, hogy míg Magyarországon minden szép és jó, addig Európa többi része miatt komoly rettegni valónk van.
A Mediaworks megyei lapjának szombathelyi munkatársa sajtótájékoztatón is nyíltan hangoztatja párthovatartozását.
Az állami energetikai vállalattól két év alatt csaknem 6 milliárd forintot kaptak a Mediaworks sajtótermékei és a TV2, miközben például a 24.hu, a HVG és a Telex oldalain egyáltalán nem hirdetett az MVM.
A budapesti Vörösmarty téren és a Váci utcában fényképeztek le koldusokat a Metropol munkatársai, de azt elfelejtették közölni, hogy a terület már nem a Fővárosi Önkormányzat, hanem a fideszes polgármester által vezetett V. kerületi önkormányzat kezelésében áll.
Egymás után közlik a helyreigazításokat a kormánypárti Mediaworks lapjai egy 2018-as lejáratás ügyében.
A Political Capital több mint száz olyan álprofilt azonosított egy vizsgálattal a Facebookon, amelyek mögött kormánypárti trollok állhatnak.
Ezúttal a Magyar Nemzet és 17, a kormánypárti KESMA-hoz tartozó megyei hírportál veszített pert. Többmilliós sérelemdíj fizetésére kötelezték a kormánypárti médiaholdingot és le kell törölni a jogsértő, valótlan tartalmakat az első fokú ítélet értelmében.
Miközben a pedofilokat mentegető kijelentései miatt a kormánypárti csatornától elbocsátották, a volt műsorvezető továbbra is tisztségviselője a polgári értékeket hirdető jobboldali médiaszervezetnek a honlapjuk szerint.