Fidesz-KDNP

Tóth-Szántai József miskolci polgármesterjelölt kampánya 2024-ben

Tóth-Szántai József miskolci polgármesterjelölt büntetőeljárással fenyegetett meg egy újságírót, ha közöl egy interjút

Nem akarta Tóth-Szántai József, az önmagát civilként meghatározó, de többségében a Fidesz-KDNP politikusait és a hozzájuk közel álló személyeket maga mögött tudó miskolci polgármesterjelölt, a Mészáros Lőrinc-közeli helyi rádió munkatársa, hogy közölje a Borsod24 a vele felvett nagyinterjút, ezért 2 millió forint kártérítési igényt jelentett be a Borsod24-nél, valamint megfenyegette a lap egyik szerkesztőjét, hogy büntetőeljárást kezdeményez vele szemben, ha mégis publikálja a szöveget. A lap ellenállt és leközölte a beszélgetést. Mikor tilthat le egy politikus vagy más egy vele készült interjút és mikor nem? Tényleg vissza kell-e küldeni a szöveget megjelenés előtt az interjúalanynak és csak akkor közölhető a beszélgetés, ha ő jóváhagyja, vagy ez csak tévhit? Jogszerűen próbált-e eljárni a politikus, vagy túlkapás történt? Ez is kiderül is a cikkből.

EP-listavezetői vita a köztévében

Eltérően értékelték az MTVA-s választási vitát a pártok listavezetői

Magyar Péter idézőjeleket használva számolt be a történtekről, Dobrev Klára már az ATV-s vitára gyúr, Donáth Anna pedig válaszokat várna a kegyelmi ügyről az MTVA-s választási vitaműsor egyik műsorvezetőjétől, aki Novák Katalin kommunikációs igazgatója volt. Deutsch Tamás, a Fidesz politikusa pedig jelezte, egyetért a Fidesszel.

Pődör Zoltán, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje

Nem engedték be a biztonságiak az Úgytudjuk főszerkesztőjét a fideszes jelölt nyilvános eseményére

Farkas Balázs egy olyan rendezvényre ment volna be, amit a Facebookon hirdettek meg nyilvánosan, ám az Úgytudjuk.hu főszerkesztője nem járt sikerrel, a helyszínen biztonsági őrök állták útját – a fideszes szervező utasítására. A rendőrök sem segítettek neki, hogy bejuthasson, csak dokumentálták az esetet. A lapvezető feljelentést tesz.

A PestiSrácok.hu munkatársai egy a közösségi oldalukra feltöltött videóban Donald Trump választási győzelmét ünneplik a 2020-as amerikai elnökválasztás éjszakáján (túl korán).

Kettős szerep: fideszes képviselőjelölt Dezse Balázs, a PestiSrácok főmunkatársa és a HírTV műsorvezetője

A védjegyévé vált hátrafordított baseballsapkájáról és testékszeréről könnyedén észrevehető Dezse Balázs, a PestiSrácok című kormányközeli honlap főmunkatársa, aki a HírTV és a HírFM műsorvezetőjeként is tevékenykedik, képviselőjelölt lett a biatorbágyi önkormányzati választásokon. Erről azonban hallgatott egy általa készített műsorban, amikor Biatorbágy fideszes polgármester-jelöltjével, Nánási-Kézdy Tamással interjúzott.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások