
Reklámmentes lehet a Facebook, ha valaki fizet ezért
Az újítást az uniós adatvédelmi szabályok miatt vezetnék be a Facebook mellett az Instagramon is.

Az újítást az uniós adatvédelmi szabályok miatt vezetnék be a Facebook mellett az Instagramon is.

Az International Press Institute (Nemzetközi Sajtóintézet / IPI) szerint a sorozatos, szervezett és jól finanszírozott túlterheléses hackertámadások komoly veszélyt jelentenek a magyar sajtószabadságra. A szervezet által kiadott részletes állásfoglalásban a Media1 beszámolóit is felhasználták.

A német EP-képviselő szerint Magyarország már nem demokrácia és csak néhány olyan magyar honlap, online rádió és blog van, ahol még független újságírás folyik. A helyzet ugyanakkor azért szerinte nem annyira rossz, mint a szovjet uralom alatt volt.

Tényellenőrző cikkek mellett dezinformációval kapcsolatos kutatások és a tudatos médiafogyasztást segítő anyagok is elérhetők lesznek az uniós támogatással indult portálon.

Az Európai Unió adatvédelmi hatóságának döntése után gyermekek magánszférájának megsértése miatt több millió eurós pénzbírságra számíthat a TikTok.

Az Európai Bizottság hétfőn pályázati felhívást tett közzé egy olyan projekt támogatására, amelynek célja egyrészt annak feltárása, hogy hogyan jelennek meg az online és offline felületeken az Oroszország Ukrajna elleni háborújával, a választásokkal és az LMBTQ+ közösséggel kapcsolatos dezinformációs narratívák, másrészt pedig az e narratívákkal és azok hatásaival szembeni fellépés segítése.

Tizenkét hírszervezet-konzorcium részesült az összesen 14 millió euró összegű, határokon átnyúló projekteknek szánt uniós támogatásból, amelynek célja a hírmédia-ágazat megerősítése az elkövetkező két évben – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság. A Media1 két magyar szerkesztőséget, a 444 és az Átlátszó Erdély nevét is megtalálta az uniós támogatást elnyert nemzetközi konzorciumok tagjait bogarászva, majd hírünk megjelenése után egy olvasónk talált még egy magyar győztest is a konzorciumok tagjai között, a szombathelyi Nyugat Médiát. Emellett kiderült, hogy a vajdasági Szabad Magyar Szó kiadóját is támogatja az EU.

Több fontos ügyben is döntést hozott a legutóbbi plenáris hetén az Európai Parlament, ezek között volt a Magyarországon méltatlanul kevés figyelmet kapott, talányos nevű „anti-SLAPP” irányelv elfogadása is, pedig az komoly hatással lehet a média működésére. A SLAPP betűszó az angol „strategic lawsuits against public participation” (közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek) rövidítése, a most az Európai Parlament által elfogadott „Az újságírók és emberijog-védők védelme a nyilvánvalóan megalapozatlan vagy visszaélésszerű bírósági eljárásokkal (közéleti részvételt akadályozó stratégiai perekkel szemben” című jogszabály az európai jogalkotók szándékai szerint ezektől védené a közéleti szereplőket. Ugyanakkor mint megannyi hasonló esetben megtörtént, fennáll annak a veszélye, hogy a magyar kormánypártok a jogszabályt a fonákján használják majd kormánymédia munkatársai érdekében. A Media1 Strasbourgba kiküldött tudósítója ott volt a komoly változásokat ígérő európai jogszabályt elfogadó plenáris héten, ahol többeket is megszólított a témával kapcsolatban.

A pályázatokra szeptemberben és októberben várják a hírmédiumok és műsorszolgáltatók jelentkezését az Európai Unió teljes területéről.

A bíróság immáron jogerősen is elutasította Filemon Mihály összes kifogását, mivel az Átlátszó bizonyítékokkal is alátámasztotta az uniós pénzek elherdálásáról szóló cikkét.