Dobrev Klára

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejelenti az ellehetetlenítési törvény (hivatalos nevén a 'közélet átláthatóságáról szóló' törvény) elhalasztását

Elhalasztja a Fidesz az ellehetetlenítési törvény elfogadását – az ellenzék szerint ezzel még nem múlt el a veszély

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy a nyári szünet előtt már nem szavaz a parlament az ‘átláthatósági’ törvényről. Több ellenzéki párt is reagált a hírre. A DK szerint közös győzelem, hogy a párt ma megfutamodott és elhalasztották a ‘szájzártörvény’ elfogadását. A Momentum is üdvözölte a lépést, de szerintük ezzel a hatalom nem mondott le legdurvább eszközök használatáról. A Tisza Párt is megszólalt: szerintük már csak 312 napot kell kibírni a Fidesz bukásáig, egyébként pedig szerintük a sajtónak fel kellett volna tűnnie, hogy a törvényjavaslattal csak a közbeszédet akarta uralni a Fidesz.

Magyar Péter, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában 2024.05.31-én

Magyar Péter megerősítette, kihagyja az ATV szombati élő választási vitáját

A Tisza Párt alelnöke csütörtökön még azt mondta az EP-listavezetői tévévitán való részvételéről érdeklődő és meggyőzni próbáló DK-s Dobrev Klárának, hogy „meglátjuk”, péntek este viszont az ATV kamerái előtt egyértelművé tette, nem megy el az élő választási vitájukra szombaton.

EP-listavezetői vita a köztévében

Eltérően értékelték az MTVA-s választási vitát a pártok listavezetői

Magyar Péter idézőjeleket használva számolt be a történtekről, Dobrev Klára már az ATV-s vitára gyúr, Donáth Anna pedig válaszokat várna a kegyelmi ügyről az MTVA-s választási vitaműsor egyik műsorvezetőjétől, aki Novák Katalin kommunikációs igazgatója volt. Deutsch Tamás, a Fidesz politikusa pedig jelezte, egyetért a Fidesszel.

Dobrev Klára

Megengedi az MTVA Dobrev Klárának, hogy használhassa a személybejárót a Várkert Bazárban

A csütörtök esti köztévés EP-vitának már az érkezési koreográfiája sem zökkenőmentes. Az MTVA először azt mondta a résztvevőknek, hogy csak a mélygarázs felől mehetnek be a tévévitára, de Dobrev Klára közölte, hogy inkább maradna a felszínen. A dráma kisimult, mert már hivatalos: a korábbi ezzel ellenkező MTVA-s tájékoztatás ellenére mégis használhatja a politikus a személybejárót.

MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap)

Magyar Péter és a Mi Hazánk is feltételekhez köti, hogy részt vesz-e a köztévé vitáján

Míg Dobrev Klára (a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listájának vezetője), Deutsch Tamás (a Fidesz listavezetője) és Donáth Anna (a Momentum listavezetője) azt üzente, hogy mindenképpen elmegy a közmédia nemrég bejelentett, mégiscsak megrendezendő vitájára, Magyar Péter (Tisza Párt) és Toroczkai László (Mi Hazánk) trükközéstől tart. Márki-Zay Péter (a Mindenki Magyarországa Néppárt listavezetője) is közleményt adott ki a tárgykörben.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások