DDoS

Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)

Magyar internetcenzúra kialakulására figyelmeztet a legnagyobb hazai újságírószervezet – szerintük az NMHH-nak is lenne dolga az ügyben

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) állásfoglalása szerint a kibercenzúra ellen központi fellépésre lenne szükség és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság fellépése is indokolt lenne a már több mint 40 magyar médiumot ért, az oldalak működését blokkoló kibertámadások ügyében.

DDoS kibertámadás

Újra és újra lelövi a Szombat nevű zsidó hírportált és az Infovilágot a magyar honlapok tucatjai mellett már az IPI-t is lebénító bűnöző – a regnáló hatalmat sejti az egész mögött az egyik lap főszerkesztője

Az újabb, brutális méretű túlterheléses támadás feltűnő módon épp azután érte a Szombatot és az Infovilágot, hogy hírt adtak az IPI (Nemzetközi Sajtóintézet) közleményéről a magyarországi kibertámadásokkal kapcsolatban és arról, hogy az intézetet is támadás érte. A Szombat már több mint egy napja nem érhető el, míg az Infovilág már több mint 3. napja nem működik. Utóbbi lap főszerkesztője a regnáló hatalmat sejti a történtek mögött.

Scott Griffen, az IPI elnökhelyettese és Pintér Sándor belügyminiszter, valamint a háttérben egy ismeretlen DDoS-bűnöző

Leblokkolta a Fidesszel szimpatizáló bűnöző annak a nemzetközi szervezetnek a honlapját is, amelyik épp előtte ítélte el a magyar médiumokat ért kibertámadásokat

A Hano bűnözői álnevet használó kibertámadó többek között annak az International Press Institute (IPI) nevű nemzetközi újságírói szervezetnek a honlapját is elérhetetlenné tette a napokban, mely épp előtte kiállt a magyarországi internetes sajtószabadságért és felhívta az Európai Unió vezetőinek figyelmét a több mint 40 magyar médiumot ért támadás jelentőségére, valamint a magyar rendőrség nem hatékonyan zajló nyomozására. A bűnöző ezekben a napokban további más portálokkal is bővítette leblokkolt áldozatainak számát, jelenleg is van olyan oldal, amelyik a támadások miatt nem érhető el. A kormány feltűnően hallgat a jól láthatóan a Fidesszel szimpatizáló, és valószínűleg a támadásokra már legalább egy lakás árát elköltő bűnöző ügyében, ráadásul Belügyminisztérium azt sem hajlandó kommentálni, hogy a rendőrséget milyen kritikák érik a nyomozásokkal kapcsolatban. Cikkünkben bemutatjuk a legfrissebb fejleményeket.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások