cenzúra

Kenderessy Szabolcs, a Televíziós Újságírók Díja alapítója 2024. március 27-én a díjátadó gálán

Hangfelvétel: kényszerítés gyanújával tesz feljelentést a Televíziós Újságírók Díja eltávolított zsűritagja

A Media1 birtokában lévő hangfelvételek szerint Kenderessy Szabolcs, a Televíziós Újságírók Díja zsűrielnöke arról beszélt Szalay Dánielnek, a Media1 főszerkesztőjének – aki 2019 óta minden évben a zsűri tagja volt –, hogy állítása szerint Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, továbbá az RTL egyik legfőbb vezetője, valamint két, az RTL-hez szorosan köthető gyártócég jelezte: nem vesz részt a díjátadó rendezvényen és nem vásárol asztalokat abban az esetben, ha Szalay a zsűri tagja marad, ezért szükséges az idei évben szüneteltetni a zsűritagságát. A volt zsűritag a történtek miatt kényszerítés gyanújával rendőrségi feljelentést tesz.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Rónai Egon ATV-s műsorvezető közös szelfit készített a tévéstúdióban az állítólag os fenyegetés után

Az ATV szerint Magyar Péter „megfenyegette” a csatornát, a Tisza Párt vezetőjének kijelentése azonban inkább a csatorna jövőjéről szóló véleménynek tűnik

Előbb Hont András, majd az ATV-t működtető médiavállalat sajtóosztálya is arról beszélt, hogy Magyar Péter nemrég megfenyegette a csatornát – bizonyítékot azonban erről nem mutattak be. Az eddig ismert részletek alapján inkább a csatorna jövőjére vonatkozó kritikus vélemény hangozhatott el, nem pedig konkrét durva fenyegetés, és az is csupán informálisan, még a folyosón.

Egri Viktor, az ATV volt műsorvezetője Lampé Ágnessel beszélget

„Pénzzel rángathatják” – Egri Viktor szerint az ATV és az RTL sem független

Egri Viktor, az ATV Csatt és Csatt.2 című vitaműsorának eltávolított műsorvezetője Lampé Ágnesnek adott interjújában kétségbe vonta az ATV függetlenségét. Szerinte a csatorna jelentős pénzügyi kitettségben van a Fidesz-kormány és kormányközeli üzleti körök felé, ami befolyásolhatja a vezetés egyes döntéseit. Egri úgy véli, nemcsak az ATV-nél, hanem az RTL-nél is komoly üzleti kompromisszumokat kötnek.

Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője nyilatkozik a pedofil videó miatti letiltásról a HírTV-nek 2020. február 14-én

A PestiSrácok YouTube-csatornájának helyreállítására szólítja fel a Google-t egy OPVT-ajánlás

Az Online Platform Vitarendező Tanács (OPVT) ajánlása szerint a Google-nek 15 napon belül helyre kell állítania a PestiSrácok YouTube-csatornáját, és a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (Digital Services Act, DSA) előírásai szerint meg kell indokolnia a korábbi törlést. A csatorna letiltását a Google korábban gyermekvédelmi és közösségi szabályok megsértésére hivatkozva indokolta a Media1 érdeklődésére.

Az Index.hu szerkesztősége

Tisza Párt vs Index: Fellebbez a lap, miután a bíróság Magyar Péteréknek adott igazat a megismételt elsőfokú eljárásban

Magyar Péter és a Tisza Párt hétfőn bejelentette, hogy a megismételt elsőfokú eljárásban helyreigazításra kötelezte az Indexet a Fővárosi Törvényszék az ellenzéki párt állítólagos adóemelési terveivel kapcsolatban közölt cikk valótlan állítása miatt. Az Index úgy reagált, fellebbezéssel élnek, mivel szerintük a bíróság nem járt el következetesen és jogsértő ítéletet hozott.

A Pécsi Hírek 2025. december 18-i lapszámának egy részlete

A Fidesz elnémítja a választás előtt a Pécsi Híreket – Péterffy Attila szerint alantas politikai döntésről van szó

A Pécsi Hírek – amely eddig heti rendszerességgel jelent meg – 2026 első felében legfeljebb kétszer jelenhet meg, további sorsa pedig bizonytalan. Erről Pécs Megyei Jogú Város önkormányzati közgyűlése döntött. Péterffy Attila polgármester szerint a Fidesz által támogatott határozat a választási időszak előtt szűkíti a pécsiek tájékozódási lehetőségeit, a szerkesztőség pedig úgy látja, hogy a döntés a lakosság tájékoztatásának ellehetetlenítését szolgálja.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások