börtöninterjú

Megtiltották az Átlátszó Portik Tamással készült, félbeszakított interjújának közlését

Megtiltotta az Átlátszó Portik Tamással készült, félbeszakított interjújának közlését a BVOP – az eset példátlannak számít a rendszerváltás óta felvett börtöninterjúk történetében

Először meg nem nevezett állítólagos technikai okokra hivatkozva félbeszakíttatta a Büntetésvégrehajtás egyik embere az Átlátszó engedéllyel készülő Skype-interjúját Portikkal, majd napokkal később a BVOP azt is megtagadta, hogy egy másik időpontban folytassák az interjút. Most pedig azt is megtiltotta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, hogy a már felvett interjúrészletet közölhessék, holott a közléséhez Portik Tamás, az interjúalany hozzájárult. Bár arra már volt példa a rendszerváltás óta, hogy egyes részeket ki kellett hagyni egy interjúból és a bombagyárosként emlegetett Dietmar Clodóval készült tévéinterjúban nem hangozhatott el Pintér Sándor belügyminiszter neve, olyan eset eddig nem volt ismert, hogy teljes beszélgetést tiltsanak be, abból egyetlen mondat se jelenhessen meg és erre ne adjanak érdemi magyarázatot. Márpedig az Átlátszó a betiltásról még határozatot sem kapott. A lap nem hagyja annyiban.

cenzúra, börtön

Miért szakították félbe az Átlátszó interjúját Portik Tamással és miért tiltották meg a későbbi folytatást is? Interjú a cenzúragyanús esetről

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Papp László Tamás, az Átlátszó újságírója, aki hiába kapott hivatalos engedélyt, hogy a börtönben lévő Portik Tamással interjúzhasson Skype-on, a börtön egyik illetékese váratlanul, nagyjából a 18. percben megszakíttatta az addig rendben zajló beszélgetést, majd néhány napra rá a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az oknyomozó portál a félbeszakított interjújának folytatására vonatkozó kérelmét is megtagadta. Mi van a cenzúragyanús ügy mögött? A műsorban idéztük azt a semmitmondó választ is, amit a BVOP adott a Media1 a témával kapcsolatos kérdéseire.

börtön, rács

Nem folytatódhat a megszakított Portik-interjú, az Átlátszó jogi lépésekre készül a BVOP-s cenzúra ellen, az újságíró szerint szürreális, ami történt

A napokban még technikai okokkal magyarázták az oknyomozó portál munkatársának, hogy a börtön félbeszakította a beszélgetés kellős közepén az Átlátszó amúgy kifogástalan kép- és hangminőségben, engedéllyel zajló online videóinterjúját Portik Tamással. Azóta a lap újra engedélyt kért a folytatásra, de kiderült, hogy ezt sem biztosítják számára és magyarázat sincs erre. Ráadásul a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium nem akarja kivizsgálni az esetet. A portál azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz a sajtószabadság megsértése miatt. Újságírójuk a Media1-nek azt mondta, mostanáig nem volt akadálya annak, hogy akár sorozatgyilkosokkal és más súlyos bűncselekményekért elítélt fogvatartottakkal is beszélgethessen a sajtó, sőt Portik Tamással egyszer már az Átlátszó is interjúzhatott néhány éve.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások