Bicske

Kúria

Visszavonta döntését a Kúria elnöke, újra megjelenhet a felfüggesztett bírósági folyóirat, amelynek nagy szerepe volt Novák Katalin eltitkolt kegyelmi döntésének nyilvánosságra kerülésében

Varga Zs. András, a Kúria elnöke feloldotta a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat felfüggesztésével kapcsolatos néhány nappal korábbi döntését, így a lap, amelynek nagy szerepe volt Novák Katalin köztársasági elnök lemondásáig vezető kegyelmi botrány kirobbanásában, mégiscsak folytathatja a működését.

A bicskei gyermekotthon bejárata

Felhívtuk a Gyermekvédelem volt munkatársát, aki a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójával a tegeződős interjút készítette

A Media1 telefonon elérte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) egykori kommunikációs referensét, aki a „Ha földhöz vágnak fel kell állni” című, tegeződős interjút készítette 2016-ban Vásárhelyi Jánossal, a bicskei gyermekotthont akkoriban vezető, később fegyházbüntetésre ítélt pedofil igazgatójával. Ez az az interjú, ami néhány hete furcsa körülmények között eltűnt a Gyermekvédelem weblapjáról, majd újra elérhetővé vált, majd megint eltűnt, majd megint visszakerült…

Varga Judit akkori igazságügyi miniszter és Varga Zs. András főbíró közös fotón 2020-ban, a Kúra elnökének megválasztásakor

Dermesztőnek tartja a Kúria elnökének tettét a Magyar Bírói Egyesület

A Magyar Bírói Egyesület levélben fejezte ki mélységes aggodalmát Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének, amiért felfüggesztette a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot, miután egy abban szereplő ítélet lebuktatta a Novák Katalin és Varga Judit által adott kegyelmi döntést. A MABIE a bírói függetlenséget ért támadásnak tartja a lappal történteket.

Kúria

A Kúria elnöke korábban videóban reklámozta a kegyelmi ügy után általa most felfüggesztett bírósági szakfolyóiratot

Előkerült egy videó, amelyben Varga Zs. András, a Kúria elnöke két évvel ezelőtt személyesen is reklámozta a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot. Ez az a lap, amelynek megjelenését azután függesztette fel nemrég ugyancsak ő, hogy az újságban megjelent egyik ítélet tartalmazta a Novák Katalin és Varga Judit lemondásához elvezető, a nyilvánosság elől sokáig eltitkolt kegyelmi döntést, amely lehetővé tette, hogy K. Endrének, a bicskei pedofilbotrányt eltussolni próbáló igazgató-helyettes kiszabaduljon a börtönből.

MTI

Nem hajlandó közölni az MTI az Áder János húgának a bicskei gyermekotthon botrányával kapcsolatos felelősségét firtató közleményt

Hiába rendelte meg az MTI szolgáltatásán keresztül a DK, hogy közöljék a közleményüket, amelyben Áder János testvérének, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának a bicskei gyermekotthonban történtek feltárásával kapcsolatos felelősségét firtatják, a közmédia ernyője alatt működő állami hírügynökség megtagadta a szöveg közlését.

Orbán Viktor és Vásárhelyi János a 2002-es bicskei fórumon

Börtöninterjút kértünk Orbán Viktor egykori bicskei támogatottjától, Vásárhelyi Jánostól, a gyermekotthon elítélt pedofil igazgatójától

Sok kérdést gyűjtöttünk össze Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola egykori, jelenleg még börtönbüntetését töltő igazgatója, a fideszes kötődésű Összefogás a Városért 2002 Egyesület (későbbi nevén: Összefogás Bicskéért Egyesület) volt 2002-es önkormányzati listavezetője számára, aki egykoron még egy színpadon is szerepelt Orbán Viktorral, közösen szervezett birkózásokat a gyermekotthonba ifj. Orbán Győzővel, a miniszterelnök testvérével, akit emlegetett is egy, a Gyermekvédelmi Főigazgatóságának adott interjúban és több más fideszessel is kapcsolatban állt. Ő az, akiről az is kiderült, hogy az Orbán család cégének ügyvédje védte a gyermekotthonban történt szexuális zaklatási üggyel összefüggésben.

Gulyás Balázs újságíró

Megrendítő beszélgetés egy bicskei újságíróval a bicskei pedofilbotrányról és a Kormányinfóról kizárt újságírók ügyéről

A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola körüli súlyos pedofilbotrányról és a kapcsolódó kegyelmi ügyről beszélgettünk a Media1 podcastműsorának e heti legújabb, február 18-án rögzített és a héten rádiókban is hallható adásában Gulyás Balázs Bicskén élő újságíróval, a Gulyáságyú Média alapítójával. A megrázó beszélgetésrészletben több fontos, a sajtóban eddig nem, vagy kevésbé tárgyalt dologról is szó esett. Néhány más témáról, így a Kormányinfóról távol tartott újságírók ügyéről is beszélgettünk az egyik ilyen érintettel, aki elmondta, hogy hamarosan fontos lépésre készül az ügyben.

ifj. Orbán Győző, Orbán Viktor miniszterelnök testvére (öccse)

Másodjára is levették az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyermekotthon közötti kapcsolatról szóló interjút a Gyermekvédelem oldaláról

Miután mintegy egynapos teljes leállás után újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapja, arról másodjára is eltávolították azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban 2016-ban készített, múlt héten egyszer már letörölt majd ezen a héten hétfőn néhány órára újra elérhetővé vált interjút, amelyben Vásárhelyi János bicskei iskolaigazgató arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző és működésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba, ahová Böjte Csaba a határon túlról szállított gyerekeket és Kónya Endrének is jelentős szerepe volt.

Cséplőné Gönczi Veronika, az SZGYF főigazgatója a TV2 egy korábbi műsorában

ifj. Orbán Győző nevét említő interjú – Vizsgálatot rendelt el a Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója

Belső vizsgálatot indított a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) főigazgatója, miután a Media1 megírta, hogy először elérhetetlenné tett az SZGYF egy 2016-ban megjelent, a bicskei gyermekotthon és ifj. Orbán Győző kapcsolatát igazoló interjút, majd a beszélgetés (amelynek eltávolítását eredetileg arculatváltással magyarázták) egy hét múlva ismét kikerült a weblapra, de azután az SZGYF teljes weboldala vált elérhetetlenné.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások