
A 444 újságírója kapta a Transparency–Soma Díjat
Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású Transparency-Soma Díjat. A zsűri több más cikket, illetve cikksorozatot is kiemelt.

Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású Transparency-Soma Díjat. A zsűri több más cikket, illetve cikksorozatot is kiemelt.

A Fővárosi Törvényszék részben helyt adott Bodolai László ügyvéd keresetének a 444.hu közlései miatt, és több cikk esetében is a jó hírnév megsértését állapította meg az Index 2020-as ügye kapcsán. Az ítélet nem jogerős.

A lap azt írja, annak ellenére élnek a fellebbezésekkel, hogy többségében elutasításra került a Kétfarkú Kutya Párt elnökének keresete, azaz a pereket összességében szerintük ők nyerték meg.

Elsőfokú ítéletek születtek a Kovács Gergely és a Hegyvidéki Önkormányzat által a 444 ellen indított sajtóperekben – erről a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke, XII. kerületi polgármester számolt be kedden.

Ma átadták az RTL által alapított Hégető Honorka-díjakat. Tudósításunk méltatlan körülmények között készült, mivel idén nemcsak meghívást nem kaptunk az eseményre, de a díjazottakról szóló hivatalos közleményt sem juttatták el hozzánk a szervezők. A dokumentumot és a fotókat végül néhány újságíró küldte el lapunknak szolidaritásból, a sajtószabadság melletti kiállásként, miután az RTL a sajtószobához való hozzáférésünket is letiltotta.

Súlyosan torzítva szemlézte az M1 Híradó a 444 egyik cikkét a Németh Dáviddal, a K&H vezető elemzőjével tartott sajtóbeszélgetésről.

A 444 szerkesztősége szolgálati közleményben magyarázta el, hogyan kerülhettek fideszes és Mandiner-hirdetések az oldal felületeire.

Miután a Külügyminisztérium jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki a 444-nek, hogy kiket hívtak meg Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatóira, a lap végrehajtási eljárást kezdeményezett az intézmény ellen.

Szolgálati közleményben kért bocsánatot a 444, amiért nem voltak kellően alátámasztva a lap munkatársának, Keller-Alánt Ákos újságírónak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnökéről, Hegyvidék polgármesteréről szóló egyes állításai. A 444 ugyanakkor bírálja Kovács Gergelyt is, amiért a politikus élesen bírálta a lap szerzőjét a megjelent anyagok miatt.

Nem csillapodnak a kedélyek a 444 Kovács Gergelyről, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökéről és hegyvidéki polgármesterről szóló cikke körül. Többen az Origóhoz hasonlítják a lapot, le is mondják előfizetésüket, miközben Kovács élesen bírálja a szerzőt és a 444-et – mások viszont a lapot védik, és a politikust támadják.