
Új reality-t indít az RTL Határtalan szerelem címmel
A műsorban egyedülálló, külföldön élő magyar vállalkozók párkeresését láthatják majd a tévénézők.

A műsorban egyedülálló, külföldön élő magyar vállalkozók párkeresését láthatják majd a tévénézők.

25 éve lesz idén, hogy véget ért a Szomszédok című teleregény, amely 13 éven át volt látható az MTV1-en. Bujtás János, az egyik rendező a minap arról beszélt, hogy most már ki meri jelenteni, hogy az összes akadály elhárult a folytatás elől. Ugyanakkor Bujtás szavaiból az is kiderül, hogy egyelőre még nem tudott megegyezni erről egyetlen csatornával sem. Utóbbi miatt sem árt óvatosan viszonyulni a témához, hogy tényleg látható lesz-e a valaha folytatás, főleg, hogy ez nem először merül fel.

Folytatódik a műtárgy-kereskedő show Tilla műsorvezetésével.

Lapunk megkérdezte a Magyarországon jelenlévő, közéleti tartalmakat is gyártó lineáris tévécsatornákat, tervezik-e, hogy a Tisza Párt vezetőjének köszöntőbeszédét is beiktatják a 2025-ös évet indító szilveszteri-újévi programjukba. Cikkünkből megtudhatják, ki mit válaszolt és hogyan készülnek.

Ez már a 8. évad lesz.

Az már korábban kiderült, hogy 2025-től megújul az RTL hétköznap reggeli és napközbeni műsorstruktúrája és változás lesz a vasárnap esti műsorsávban is. Most ehhez kapcsolódóan a médiavállalat bejelentette, hogy kikkel találkozhatnak a nézők a jövő év elejétől már napközben és reggel is többször jelentkező RTL Híradó műsorvezetőiként.

A sorozatot 2021-ben szüntette meg az RTL, amit Kolosi Péter programigazgató vezérigazgató-helyettes a széria nézettségének visszaesésével magyarázott, most azonban néhány hét múlva elkezdik ismételni az elejéről.

2025 második napján indul az új RTL-es tévészéria, benne Dobó Katával és Árpa Attilával.

Közel 6 százalékkal bővülhet a globális reklámpiac 2025-ben a Dentsu Global Ad Spend Forecasts prognózis szerint. A tévés reklámpiac csak marginális mértékben tud majd növekedni, az online piac viszont továbbra is szépen bővülhet. A magazinok és a napilapok komoly kihívások előtt állnak. Az összefoglalóból kiderülnek a részletek.

Az RTL szombat este közleményt jutatott el lapunknak arról, hogy elindította a jelentkezést a Csillag Születik! című tehetségkutató showműsorába.