
Ugyanakkora árbevétel, mégis óriási a különbség: míg az RTL csúnyán veszteséges, a TV2 szép nyereséggel zárt
A TV2 Média Csoport Zrt. éves közgyűlése elfogadta a társaság 2024. évre vonatkozó, könyvvizsgáló által auditált pénzügyi beszámolóját.
A TV2 Média Csoport Zrt. éves közgyűlése elfogadta a társaság 2024. évre vonatkozó, könyvvizsgáló által auditált pénzügyi beszámolóját.
Az RTL Csoport (RTL Group) csütörtök reggel közzétett éves pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy stagnáló árbevétel mellett 2024-ben közel 8 százalékkal csökkent a médiacsoport nyeresége. A dokumentum szerint már csak a versenyhatóság engedélye hiányzik az RTL Hollandia eladásához, amely az év első felében lezárulhat. Ezzel az RTL újabb országból vonul ki, miközben már most is csupán néhány európai piacon – köztük Magyarországon – van jelen. Thomas Rabe vezérigazgató optimistán nyilatkozott arról, hogy az RTL Csoport veszteséges streamingplatformja, az RTL+, jövőre már nemcsak viszi, hanem hozza is a pénzt. Erre utal az is, hogy a veszteségek mérséklődtek. Magyarországon a cégcsoport 8 millió eurós veszteséggel zárt 2024-ben. Az RTL Csoport tőzsdei árfolyama (RRTL) a céggel kapcsolatos csalódást keltő hírek hatására ma reggel mintegy 10 százalékot esett.
Az RTL Hírigazgatósága 2012 óta hirdeti meg „Az Év Embere”-díjat.
A Nielsen Közönségmérés mérőműszeres adatai alapján a néhány évvel ezelőttig hosszú időn át piacvezető RTL már a 3. őszi csúcsszezont veszítette el zsinórban és a 2. évet egymás után. Lesz-e következménye az RTL-nél az újabb elvesztett évnek? Mutatjuk a konkrét számokat.
Két héten át más-más műsor lesz látható a Fort Boyard – Az erőd helyett péntekenként az RTL-en, a pihentetés után viszont napi műsorként pörgeti ki a csatorna a reality megmaradt részeit. A Fort Boyard egyébként a mérőműszeres nézettségi adatok alapján az elmúlt hetekben folyamatosan és elég csúnyán kikapott a vele szemben futó TV2-s műsoroktól.
A Dablty néven ismert influenszer elárult a Media1-nek néhány érdekes adatot a résztvevők számáról és egy kimagasló nézettségi adatra is felhívta a figyelmünket. Van egy látványos képgalériánk is.
Az ismert z-generációs influenszer bejelentette, hogy másodszorra is lesz Sneakerness Budapest idén ősszel. A nemzetközi és hazai vendégeket felsorakoztató sneaker, streetwear, és „current culture” esemény szervezője a tavalyinál is több érdeklődőre számít és sok újdonsággal készül.
Az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese egy podcastban árult el több fontos dolgot a csatorna terveiről. Egyebek mellett azt, hogy visszatér az Álarcos énekes és a Kalandra Fal!, de nem Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival. Kolosi más bejelentéseket is tett.
Till Attila és Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója bejelentette, hogy rekordnyereménnyel visszatér a Megasztár a képernyőre. Már várják a jelentkezéseket.
Sok új film és sorozat érkezik 2024-ben a streamingplatformra.