A babakocsi, ami együtt nő a babával (x)

A babavárás idején nagy fejtörést okozhat a leendő szülőknek, hogy milyen babakocsit is válasszanak. Nagyon sok szempont meghatározhatja azt, hogy milyen típus lesz az ideális: függhet az életmódtól, az utazási szokásainktól, a lakhelyünktől és még egy sor egyéb dologtól. Most egy olyan babakocsit mutatunk be, ami a városi szülők számára jelent elsősorban nagy segítséget. Már […]
Ahol a Champagne születik…(x)

A Virginie T. Pezsgőházat 2008-ban alapította Virginie Taittinger, aki a pezsgőkészítésbe úgyszólván beleszületett. Most azt az utat mutatjuk be röviden, amit eddig bejárt ez a nagyszerű pezsgőház. A pezsgő szeretetének alapja Virginie szülei maguk is pezsgőkészítéssel foglalkoztak már hosszú idő óta, így egyáltalán nem csoda, hogy Virginie nemcsak megszerette, hanem megtanulta ugyanolyan magas szinten elkészíteni […]
A Tailwind bejelentette az IAS Quality Attention termékének teljes körű elérhetőségét Magyarországon

A helyi marketingszakemberek mostantól hozzáférhetnek az IAS első olyan figyelemmérési termékéhez, amely a médiaminőséget fejlett szemkövetéssel és gépi tanulással kombinálja a médiaeredmények javítása érdekében. (x)
Meddig tekinthető normálisnak az aluszékonyság? (x)

Ez az állapot nem egyezik meg azzal, amikor csupán fáradtnak és kimerültnek érezzük magunkat. Sokan egy munkanap után hazaérve szinte bezuhannak az ágyba. Más a helyzet azonban akkor, amikor nem egyszerűen munka utáni fáradtságról van szó, hanem arról, hogy az állandó álmosságot nemcsak este érezzük, hanem napközben is. Ez már aluszékonyság, ami akár komoly egészségügyi […]
Egy táska, amely megkönnyíti az iskolások életét (x)

Míg régebben kevesebb könyvet cipeltünk magunkkal az iskolába, kevesebb óránk volt, kisebb táska is bőven megtette, hiszen minden elfért benne. Az sem okozott nehézséget, hogy a hátizsákot a hátunkon cipeltük, hiszen a könnyebb súlya miatt nem okozott akkora problémát. Ezzel szemben manapság vannak iskolák, ahol ott lehet hagyni a könyveket, bár ez nem mindenhol megengedett. […]
Magával ragadó eredmények a falfelületeken krétafestékkel (X)

A krétafesték használata az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségre tett szert, hiszen számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Rendkívül könnyű vele dolgozni, jól tapad a különféle felületeken és gyorsan szárad. A legtöbbször bútorok, különféle tárgyak festésére alkalmazzák. Pedig még a falfelületeket is képes egy szempillantás alatt gyönyörűvé varázsolni! Nézzük most meg, milyen jellemzőkkel bír egy krétafesték falra […]
Mi rejlik a világháló mögött? (X)

Napjainkban szinte nem létezik olyan ember, aki ne lenne valamilyen szinten a világháló felhasználója. Rutinszerűen nyitjuk meg a weboldalakat, szabadon böngészünk, és változatos tartalmakat töltünk le. Azt vajon tudjuk, hogy hogyan működik a rendszer? Nézzünk kicsit a betűk mögé! Manapság számtalan megnevezés kering a világhálóval kapcsolatban. Talán a legismertebb a www, vagyis World Wide Web […]
Az okos nyelvtanulás már az iskolákban is elérhető (x)

A modern technológia fejlődésével számtalan folyamatot lehet még hatékonyabbá tenni. Ilyen a nyelvtanulás is, amit az új megoldás segítségével még élvezetesebb és gyorsabb lehet. Ehhez gyakran elegendő a megfelelő eszköz kiválasztása. Ma már van Magyarországon is olyan gimnázium, ahol ilyen okoskütyüket használnak az oktatáshoz. A legnehezebb nyelveket is egyszerűbben tanulhatjuk meg Ott van például a […]
Karkötő férfiaknak – stílusos kiegészítő, mely mindenkihez illik (x)

Manapság már az urak sem vetik meg a divatot – ez egyáltalán nem csoda, hiszen joggal vágynak az igényes és stílusos megjelenésre, továbbá a modern élet lehetővé is teszi, hogy ők is a divat, ne pedig a praktikum szerint öltözködjenek. A megjelenésnek fontos részét képezik a különféle kiegészítők – bár a férfiak körében a leggyakoribb […]
Milyen megoldás létezik mobiltelefonok biztonságos tárolására? (x)

A mai digitális világban a mobiltelefonok és egyéb személyes eszközök nélkülözhetetlenné váltak mindennapjainkban, ugyanakkor számos helyzetben elengedhetetlen a biztonságos tárolásuk. A munkahelyek, közintézmények, sportlétesítmények mellé már az iskolák is felzárkóztak a digitális eszközök tárolásának kapcsán. Az ILMARKET.HU mobiltelefon-tároló szekrényei ideális megoldást nyújtanak az értékes eszközök védelmére. A masszív és biztonságos tárolókban elhelyezett eszközök tökéletes védelmet […]