
Új online lap indult Egzakt címmel
A lap elemző írásainak nem titkolt célja a szemléletformálás és a közbeszéd színvonalának javítása.

A lap elemző írásainak nem titkolt célja a szemléletformálás és a közbeszéd színvonalának javítása.

A közmédia nem először álcázza tudósításnak a fideszes propagandaanyagokat, pedig a Nemzeti Választási Bizottság 13:0 arányban már egyszer elmarasztalta a választások efféle törvénytelen befolyásolása miatt az M1 Híradót néhány nappal ezelőtt és megtiltotta az efféle további jogsértésektől – éppen a Media1 egyik cikke nyomán. Az MTVA azonban folytatja a törvénytelen választási manipulációt.

Elérhetetlenné vált az Országos Bírósági Hivatal által működtetett online cégbetekintő, mert az Igazságügyi Minisztérium szerint nem indokolt, hogy bárki ingyenesen hozzáférhessen a magyarországi gazdasági társaságok cégirataihoz, holott az Európai Unió 800 millió forinttal még támogatta is a rendszer kiépítését. Ezzel a tényfeltáró újságírók dolga is tovább nehezedik.

A kormánypárti KESMA lapja ismét hazudott, ezúttal a Második Reformkor Párt elnökéről.

Szűcs Tamás Kisújszálláson száll ringbe a városvezetésért, miközben az FTC hivatalos honlapjának főszerkesztője.

A Tisza Párt politikusa arról is beszélt, hogy mely pártok részvételét tartaná indokoltnak a köztévé EP-vitáján. Dobrev Klára, a DK politikusa kritikus posztban reagált Magyar Péter bejegyzésére.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerint szintet lépett a rogáni propaganda azzal, hogy már a barátnője édesanyját támadják. Azt állítja, hogy a Metropol S. Máriával kapcsolatos cikkében hazugság szerepel.

Horváth Péter 9 év után távozik az M4 Sporttól.

Míg Dobrev Klára (a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listájának vezetője), Deutsch Tamás (a Fidesz listavezetője) és Donáth Anna (a Momentum listavezetője) azt üzente, hogy mindenképpen elmegy a közmédia nemrég bejelentett, mégiscsak megrendezendő vitájára, Magyar Péter (Tisza Párt) és Toroczkai László (Mi Hazánk) trükközéstől tart. Márki-Zay Péter (a Mindenki Magyarországa Néppárt listavezetője) is közleményt adott ki a tárgykörben.

Kínában készült dokumentumfilmeket mutat be a közmédia a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából. Erről írt alá együttműködési megállapodást az MTVA és a China Media Group.