Kelemen Karolina, a Mi folyik itt? műsorvezetője

Mi folyik itt? Új élő vitaműsor indul véleményvezérekkel

Több száz videós tartalom, interjú, dokumentumfilm és riport után a KözTér közéleti videócsatorna bejelentette, hogy mától, február 18-tól minden kedden 19 órától új, élő vitaműsorral jelentkezik „Mi folyik itt?” címmel. A műsorban főleg a z- és az y-generáció véleményvezérei vitatkoznak majd.

A műfaj ismert, a keretek újak:

  • A „Mi folyik itt?”-ben olyanok szólalnak meg, akik ilyen keretek között ritkábban szoktak.
  • Olyanok szólalnak meg, akiknek érvényes mondanivalója van.
  • Olyanok szólalnak meg, akikre tömegek figyelnek.
  • A Z-generáció és az Y-generáció vitatkozik. Nem csak egymással, hanem mindenki a maga keretei között.

A műsorban nem csak hivatkozni kívánnak a „fiatalokra” hanem odaállítják őket a mikrofon elé is.

A Media1-nek küldött bemutatkozó anyagban azt írják:

„Műsorunkban többek között ismert influenszerek fejtik majd ki véleményüket a közügyekről, de szembe áll egymással a politikus, a politológus, a vallási vezető, az újságíró is. Mi a hír, és mi az, ami csak szenzáció? Mi határozza meg a közbeszédet, és mi határozza meg valóban a mindennapi életünket? Találkozik-e a kettő egymással? Mióta a generációkat, világlátásukat, szokásaikat, gondolkodásukat tudományosan kutatják, pontosan tudjuk, hogy a fiatalokat és az idősebbeket szakadékként választja el egymástól a világról alkotott képük. Az értelmezési keret.

Van, aki szerint a folyamat törvényszerű. Még logikus is. Másra eszmélt az Y generáció, és más vette körül a Z-be sorolt fiatalokat. Műsorunkkal egyfajta hídépítő szerepre is vállalkozunk, ami egymás elfogadását is segíti. Reményeink szerint kiderül, hogy a szemüveg lehet más, de ugyanazt a filmet nézzük.”

Az élő műsor alatt folyamatosan fogadják a kommenteket, így a legérdekesebb kérdéseket, véleményeket megíró nézők egyúttal szerkesztőké is válhatnak.

A műsorvezető Kelemen Karolina lesz.

Az adás ide kattintva lesz elérhető.

A „Mi folyik itt?-et készítő Köztér tavaly indult, a Partizán új versenytársaként – itt írtunk róla.

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Kelemen Karolina, a Mi folyik itt? műsorvezetője

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások