A MÚOSZ Etikai Bizottsága hatályon kívül helyezi a 2023. november 28-án állásfoglalásban rögzített etikai vétség megállapítását – ez áll a lapunkhoz is eljuttatott jegyzőkönyvben.
Az Etikai Bizottság tavaly novemberben tárgyalás mellőzésével marasztalta el a Nyugat.hu-t Farkas Balázs, az ugytudjuk.hu főszerkesztőjének panasza alapján. Farkas azt kifogásolta, hogy a lap 2023. november 27-én „Tragikussá vált a helyzet a szombathelyi Styl-gyárban, 150 ember kerülhet utcára” címmel megjelent cikkben nem hivatkozta le az ugytudjuk.hu néhány órával korábban megjelent, hasonló tartalmú cikkét információforrásként, úgy érezte tehát, hogy a tartalmát ellopták.
A Nyugat.hu az elmarasztalás után jogorvoslatot kért, ugyanis állításuk szerint még csak nem is tudták, hogy eljárás folyik ellenük. Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője elmondta, hogy a lap évek óta figyelemmel kíséri a Styl-gyár működését és folyamatosan tájékozódtak a gyárral kapcsolatos történéseket illetően, a cikkük megjelenése előtt pedig napokon át érkeztek az információk feléjük a gyár gondjairól, ez utóbbi okozta a csúszást az ugytudjuk.hu anyagához képest.
Roznár továbbá több korábbi cikket is bemutatott, amelyekben lehivatkozták az ugytudjuk.hu-t a Nyugat.hu újságírói, úgyhogy indokolatlannak tartotta a feltételezést, ami szerint szándékosan nem hivatkoztak a lapra. A nyilvánosság számára érdektelen hátterek ellenére a kijelölt Eljáró Tanács az előadottak, valamint a rendelkezésre álló anyagok alapján arra a következtetésre jutott, hogy panaszolt saját forrásaiból dolgozott, amelyek a panaszos cikkének megjelenése előtt már rendelkezésére álltak. Az Eljáró Tanács elfogadta azt az érvelést, hogy „az ellenőrzési folyamat okozta azt, hogy náluk később jelent meg az anyag. Bár a két cikk között voltak átfedések, de ezek az informátorok részbeni azonosságából erednek.”
A fentiek alapján a MÚOSZ Etikai Bizottságának kijelölt eljáró tanácsa hatályon kívül helyezte a tavaly novemberi elmarasztaló határozatát. A döntés nem jogerős.
A MÚOSZ etikai kódexe szerint egyébként az első közlő médiumra a második közlőnek hivatkoznia kell, függetlenül attól, hogy az új cikk tartalmaz-e új információkat vagy sem.
Frissítés 2024.04.11
Úgytudjuk: a MÚOSZ-ban ezek szerint urambátyám viszonyok vannak
Reagált a hírre az Úgytudjuk, melynek főszerkesztője, Farkas Balázs urambátyám viszonyokat emleget, amiért a Nyugat.hu mégis fellebbezhetett az állásfoglalás ügyében és visszavonta a MÚOSZ az etikai elmarasztalást: részletek különálló cikkünkben olvashatók.
Frissítés 2024.05.14.
Újabb fordulat: az Úgytudjuk fellebbezett és a másodfok szerint mégiscsak etikai vétséget követett el a Nyugat.hu
A MÚOSZ Etikai Bizottságának másodfokon eljáró Fellebbviteli Tanácsa végül visszahelyezte hatályába a Nyugat.hu-t elmarasztaló állásfoglalást, egyúttal határozatában a MÚOSZ Elnökségét is bírálja az Etikai Bizottság autonómiájának megsértése miatt – a legújabb fordulatról ITT olvashatnak.
A Nyugat főszerkesztője szerint igazságtalanul maraszta el a MÚOSZ Etikai Bizottsága a lapját
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Etikai vétséget valósított meg a Nyugat.hu a MÚOSZ Etikai Bizottsága szerint