Az RTL Csillag születik c. műsorának 2025-ös zsűrije: Köllő Babett, ByeAlex, Molnár Áron és Geszti Péter

Az RTL bejelentette a Csillag Születik visszatérésének részleteit

Látványos showt ígérnek.

Az RTL ma bejelentette, hogy Köllő Babett, ByeAlex, Molnár Áron és Geszti Péter zsűrizése mellett november 9-én kezdődik az RTL-en és az RTL+ Premium streamingplatformon a Csillag Születik új évada.

A tájékoztatás szerint a vasárnap esténkét jelentkező tehetségkutató műsor válogatójára „nagyon sokan érkeztek azzal a céllal, hogy meggyőzzék a zsűritagokat és elkápráztassák a közönséget.”

A versenyzőket Istenes Bence és Puskás-Dallos Péter, a Csillag születik műsorvezetői fogják bátorítani vagy faggatni a kulisszák mögött, sőt olyan is lesz, amikor a színpadon besegítenek egy-egy produkcióba.

A Csillag születik lényege, hogy ha valamelyik zsűritag úgy érzi, nem tud tovább nézni egy produkciót, azt egy piros gomb megnyomásával jelezheti, és ha mind a négyen megnyomják a piros gombot, akkor ezzel leállíthatják a produkciót. A Válogató adások során a zsűri dönt arról, kik azok, akik továbbjutnak, és így esélyt kapnak arra, hogy a bekerüljenek a Fináléba, ahol a győztes a 24 millió forintos fődíj boldog tulajdonosa lesz.

A Csillag Születik - második forgatási napja 2025.07.06-án
A Csillag Születik – második forgatási napja 2025.07.06-án. Fotó: RTL

Az RTL azt ígéri, hogy a showműsorban a klasszikus területeken túl lesznek káprázatos és tehetségkutató műsorban eddig még sosem látott szórakoztató produkciók is. „A látványos és extrém performanszok még a sokat látott zsűritagokat is megdöbbentik és időnként a saját szemüknek is alig hisznek majd” – fogalmaz a médiatársaság a hétfői sajtóanyagban.

A tehetségkutató műsor 2007-ben volt először az RTL képernyőjén. A show-t  az RTL Csoporthoz tartozó UFA Produkció készíti.

***

 

Meghátrált az RTL, vége a Hajdú Péter elleni (mű?)balhénak, mégsem kell kötbért fizetnie a tévésnek

Celeb Fegyházat nyit az RTL – startol a Most Wanted Sebestyén Balázzsal

Az RTL újra összezárja a szétment párokat – jön az Exek csatája

A Media1 információja ezúttal is igaznak bizonyult: megszűnik az MTV több csatornája

Az RTL bejelentette: Sárközi Ákossal és Rácz Jenővel új, éttermes reality-t indít

Átszervezés az RTL-nél – távozik az egyik vezérigazgató-helyettes

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások