Istenes Bence

Itt az RTL nagy bejelentése, visszatér a Kész Átverés

Ezúttal Istenes Bence műsorvezetése mellett vernek át embereket különféle verzióban.

Még idén visszatér az RTL lineáris csatorna képernyőjére és az RTL+ felületére a Kész Átverés című műsor, amelyet ezúttal Istenes Bence vezet majd – jelentette be a médiavállalat ma, szerdán.

A Creator TV gyártásában készülő műsor a 2000-es években vált kultikussá azzal, hogy ismert embereket állított humoros csapdákba. „Ennyi év után is van létjogosultsága a műsornak, hiszen több generáció is újranézi a közösségi médiában az eddigi részleteket” – mondta Verebély Marcell, az RTL kreatív vezetője, hozzátéve: az is magától értetődő volt, hogy a visszatérés házigazdája a kiemelt képünkön is látható Istenes Bence lesz.

Az új évadban Istenes Bence mellett Pető Brúnó is szerepet kap, aki „hűséges fegyverhordozóként” támogatja majd a műsorvezetőt. Herman Péter, a Creator TV kreatív producere – aki sokáig az RTL drámai és szórakoztató tartalmaiért felelt, de 2023 végén megvált tőle az RTL – arra emlékeztetett:

„Prank show évek óta nincs Magyarországon, lényegében a Kész Átverés volt az utolsó. Adta magát a helyzet, hogy miért ne csináljuk közösen az RTL-lel.” A műsor hamarosan az RTL-en, majd a Creator TV YouTube-csatornáján és az RTL+ felületén lesz látható.

Az RTL nemrég leváltott egyik fontos igazgatójával készítteti a Fidesz-kedvenc vállalkozó a Puskás Öcsiről szóló sorozatot

Az RTL számonkérte Magyar Pétert, amiért Ruszin-Szendi lökdöste a Mandiner munkatársát

Veiszer Alinda és Hajdú Péter is ott lesz a kastélyban – megvan Az Árulók új szereplőgárdája

Az RTL és az Orbán-kormány botrányához hasonló robbant ki a szomszédos Szerbiában is

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
borító: RTL sajtószoba

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások