Kajdi Csaba és Mautner Zsófi közös reggeli műsorral jelentkezik a Sláger FM-en – indul a „Cylát reggelire!”

„Cylát reggelire!” – Kajdi Csaba reggeli műsort vezet Mautner Zsófival

Új szerepben tér vissza Kajdi Csaba: a Sláger FM reggeli műsorában Mautner Zsófival közösen ébreszti a hallgatókat.

Többéves barátság köti össze Mautner Zsófit és Kajdi Csabát, akiknek útjai immáron a Sláger FM hullámhosszán is keresztezik egymást. A páros minden pénteken kisüt-főz valamit a CylaGasztro rovatban, ám most ennél is tovább mennek. A jövő héten indul ugyanis a Cylát reggelire! című műsor, amelyben július 7. és 11. között a duó ragadja magához a mikrofont.

Cyla hozza a történeteket, Zsófi pedig az ízeket – gasztronómiai kalandok, kulturális érdekességek, egy csipet irónia, egy nagy adag nevetés. Ez a Cylát reggelire!, amelynek indulására gőzerővel készül Kajdi Csaba, leginkább alvástréninggel.

„Drága Zsófi barátosném is velem tart… már ha fel tudunk kelni!” – mondta Cyla a tőle megszokott stílusban, hiszen nem egyszer gyűlt már meg a baja a korai keléssel és a stúdióba érkezéssel.

Hogy a jövő héten minden nap sikerül-e időre beérnie a modellügynökség vezetőjének, az kiderül a hétfőn kezdődő, rendhagyó reggeli műsorból. Addig is „Taka a nyárba!” – üzeni Cyla, aki hétfőtől Mautner Zsófival közösen ébreszti a hallgatókat.

Mautner Zsófival indít gasztroműsort a Sláger FM

Új műsorvezető a Sláger FM-en

Balázsék és Marczingós László vitája új szintre lépett

Voks2025 botrány – Eljárást indított a Médiatanács a közmédiával, a TV2-vel és a HírTV-vel szemben

Döntött a Médiatanács – a Hír TV-ügy lezárva, hosszabbítás a Rádió 1-nek Kaposváron is

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások