Sokan elmondhatjuk magunkról, hogy a nyár a kedvenc évszakunk, ilyenkor ugyanis a jó időnek köszönhetően élvezhetjük a kellemes napsütést, a friss levegőt és a természet közelségét.
Sőt, még akár egy közeli strandra vagy tópartra is ellátogathatunk, hogy csobbanjunk egyet és lehűtsük magunkat. Akkor is van azonban megoldás, ha nem szeretnénk sehova utazni, illetve elkerülnénk a zajt és a tömeget. Ma már többféle alternatíva közül választhatunk, az viszont biztos, hogy ha egy dekoratív, tartós, mondhatni “örök életű” megoldásra vágyunk, ami pont olyan lesz, mint amilyennek elképzeltük, akkor a professzionális medence építés mellett érdemes döntenünk.
Ez esetben azonban van néhány dolog, amit feltétlenül át kell gondolnunk annak érdekében, hogy hosszú távon is elégedettek legyünk a medencénk használatával. Mindenekelőtt például azt, hogy az udvarunkon hol kerüljön elhelyezésre.
Ne árnyékolja le semmi a medencét!
Először is nagyon fontos, hogy egy olyan helyet válasszunk a medencének, ahol nem árnyékolják le a vízfelületet a környező épületek, illetve növények, például fák, bokrok.
Ennek azért van nagy jelentősége, mert ha éri a nap, akkor sokkal hamarabb felmelegszik a víz és még a délutáni órákban is kellemes lesz a hőmérséklete. Másrészt pedig, mert így a vízben, illetve a medence szélén is lesz lehetőségünk arra, hogy napozzunk.
Ugyanakkor az viszont kifejezetten előnyös, ha a medence környezetében van árnyék, ahol tudunk hűsölni. Itt el tudunk helyezni kerti bútorokat vagy esetleg egy grillsütőt is.
Ne válasszunk huzatos helyet!
Erre sokan nem gondolnak, de ha van rá lehetőség, akkor semmiképp se huzatos helyet válasszunk a medencének. Az erős szélmozgás hatására ugyanis hamar beszennyeződik a víz azáltal, hogy a szél “belehordja” például a port vagy a zöldhulladékot.
Ráadásul a huzat hozzájárul a víz párolgásához, lehűléséhez is, ami szintén nem szerencsés, hiszen így több vizet kell használnunk, illetve többet kell fűteni is.
Ne legyen szűkös körülötte a hely!
Végül, de nem utolsósorban arra is oda kell figyelni, hogy hagyjunk elegendő helyet a medence körül. Egyrészt azért, mert így kényelmesen tudunk közlekedni körülötte, másrészt pedig marad hely arra, hogy napozóágyakat vagy egyéb kerti bútorokat, esetleg dekorációs elemeket, növényeket helyezzünk el mellette.
Ezek tehát azok a tényezők, amiket mindenképp érdemes figyelembe vennünk, ha hosszú távon is elégedettek szeretnénk lenni a medencénk használatával.
Fontos, hogy ne árnyékolja le semmi a medence vízfelületét, hogy ne telepítsük huzatos helyre és ne legyen szűkös körülötte a hely, így ugyanis kényelmetlen a közlekedés és kerti bútorok elhelyezésére sincs lehetőség.
Amennyiben szakértői tanácsadásra van szükségünk, akkor bátran keressük fel a Magiline Hungary márkájú medencék kivitelezésével foglalkozó szakembereket, készségesen válaszolnak minden kérdésünkre!
(x) hirdetői tartalom