Bróker Marcsi

Az RTL közzétette a Bróker Marcsi előzetesét – az első részt elviszik a 44. Magyar Filmszemlére

Az RTL bejelentette, hogy 2025 őszén érkezik meg az RTL+ Premium nevű streamingszolgáltatásának kínálatába az új, saját gyártású sorozata, a Bróker Marcsi. A megtörtént eseményeken alapuló fikciós sorozat első epizódja már most, premier előtt is megtekinthető lesz a 44. Magyar Filmszemlén február 9-én 15 órától, valamint addig is közzétették a széria előzetesét és a szereplők névsorát.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

2016 decemberében a bíróság letartóztatta D. Sándornét, illetve, ahogy a bulvársajtó elnevezte: Bróker Marcsit. A hatvan év körüli asszony a vád szerint az 1999-ben alapított Kun-Mediátor elnevezésű cégén keresztül 10 milliárd forintot csalt ki többszáz ügyféltől.

A Bróker Marcsi című fikciós drámasorozat ezt a megtörtént esetet adaptálja sok humorral, de közben nagyon is jellemző képet fest az ezredforduló Magyarországáról, az akkor kialakult társadalmi berendezkedésről, melynek jelentős része a mai napig itt kísért – olvasható az RTL ajánlójában.

A sorozat alaptörténete szerint Marikát, az ötvenes éveiben járó családanyát nem léptetik elő a karcagi bankfiókban, ahol évtizedek óta dolgozik. Dühében felmond és elhatározza: civil úton kamatoztatja pénzügyi szakértelmét. Saját vállalkozást indít, az alföldi kisváros lakói pedig megbíznak benne, fialtatják nála a pénzüket. Ha nem is tudják pontosan, honnan lehet ekkora hozam a befektetésük után, csak ráhagyják – Marika ügyes, Marika megoldja valahogy. 15 év és tízmilliárdnyi összeg megforgatása után azonban a piramis meginogni látszik…

A Bróker Marcsi címszerepében Bacskó Tündét láthatják a nézők, sorozatbeli férjét Thuróczy Szabolcs formálja meg. A szériában feltűnik mások mellett Anger Zsolt és Rezes Judit is. A hatrészes sorozat (gyártó: GRUND) producere Ditz Edit, kreatív producere Geszti Péter. Az epizódokat Herendi Gábor és Fazekas Máté Bence rendezte, vezető íróként Gigor Attila jegyzi az alkotást.

A Bróker Marcsi 2025 őszén érkezik az RTL+ Premium kínálatába, de már most elérhető az előzetese, mely alább látható. Aki részt vesz a 44. Magyar Filmszemlén, már most megtekintheti az első részt, sőt találkozhat a sorozat alkotóival is.

Arról, hogy az RTL Bróker Marcsi címmel tervez saját gyártású sorozatot, itt írtunk Kolosi Péter tavaly őszi, a Big Picture konferencián tett bejelentése alapján.

Bróker Marcsi, Árulók, VV, új célcsoport és változó főműsoridő – Az RTL nagy bejelentései a Big Picture konferencián

BL-közvetítések: Az RTL szerint félreértés okozza az RTL+ platformmal kapcsolatos ügyfélpanaszokat

Bírságot kapott a TV2, az ATV és a Dikh TV – az RTL Gold megrovásban részesült

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

 

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások