gyerekek

Hogyan készíti fel a gyermekeket az életre az iskola? (x)

Az iskolai évek minden gyermek életében fontos mérföldkőnek számítanak, hisz tulajdonképp ez idő alatt nőnek fel. 

A frissen ballagott óvodás szeptemberben beül a padba az első osztályban, majd nyolc évvel később kiskamaszként búcsúzik az intézménytől, hogy aztán középiskolai keretek közt folytassa tanulmányait. 

Eltelik még néhány év, és immár fiatal felnőttként, az érettségivel a zsebében izgul azon, hogy bekerült-e az egyetemre. A felsőoktatás évei után pedig diplomásként irány a munkaerőpiac, a nagybetűs Élet. 

Ez idő alatt persze nagyon sok minden történik, így egyáltalán nem mindegy, hogy a gyermek milyen oktatást kap. Az olyan intézmények, amelyek sajátos oktatási módszereket alkalmaznak valóban az életre készítik fel a diákjaikat. Ha ilyenben gondolkozik, akkor jelentkezzen a Brit-Magyar Iskolába gyermekével

Tanulás tapasztalás útján

A normál tantervű iskolákban még ma is kiemelt szerepe van az elméleti módszereknek, melyek a lexikális tudást gyarapítják. Való igaz, hogy ez is fontos, ugyanakkor nem szabad, hogy emiatt a gyakorlat útján történő tudás megszerzése háttérbe szoruljon.

“A gyermeki tanulás útja a tapasztalás” – ezt az elvet vallja Kun Andrea, aki az imént említett Brit-Magyar Iskolában tanít. Andi néni magyarul és angolul oktat rajzot és vizuális kultúrát, és saját bevallása szerint a tantárgyi integráció híve. 

Ez annyit jelent, hogy egy-egy tananyagot több nézőpontból is megközelít, így a diákok sokkal szélesebb körű tudásra tehetnek szert, mintha csak be kellene magolniuk az elméletet egy tankönyv száraz szövege alapján. 

Andi néni emellett arra is nagy hangsúlyt helyez, hogy a gyermekek életkorának megfelelő szinten megtanítsa őket jól kommunikálni. Ez ugyanis egy olyan fontos készség, amire közel sem csak az iskolai évek alatt lesz szükség, hanem a felnőtt életben egyaránt.

Csapatszellem, közösségépítés

A normál iskolákban frontális oktatás zajlik, ami abból áll, hogy a pedagógus leadja a tananyagot, a gyerekek pedig önállóan feldolgozzák, és egyedül oldják meg az órai feladatokat is. 

Egy haladóbb szellemű intézményben viszont más módszertant alkalmaznak, sokkal több például a csoportos projekt. Ilyenkor a gyerekek összedolgozva, közösen oldják meg a feladatokat. Ezáltal megtanulják, mit jelent egy közösség részének lenni, és másokkal együttműködve leküzdeni a kihívásokat. 

Ezek szintén olyan szituációk, amikkel felnőttként a munkahelyükön is gyakran fognak majd találkozni, amikor a kollégákkal közösen kell majd dolgozniuk, felosztva egymást között a teendőket. Ám ha már gyermekként tapasztalatot szereznek ezen a téren, az mindenképp előnyükre válik majd. 

Idegen nyelvek ismerete

Egy kéttannyelvű iskolában nagy hangsúlyt helyeznek a célnyelven történő oktatásra, így a diákok nemcsak alapszinten fogják azt ismerni, hanem nyolcadikos korukra akár középszinten is magabiztosan beszélhetnek angolul. 

Ezzel pedig megnyílik számukra a lehetőség arra, hogy külföldön tanuljanak tovább, vagy később nemzetközi multicégeknél vállaljanak munkát, akár egy másik országban.

(x) hirdetői tartalom

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások