bio

Egészség kívül-belül (x)

Az évek előrehaladtával, illetve amikor nagyobb igénybevételnek vagyunk kitéve, szüksége van a szervezetünknek egy kis roborálásra. De ha makkegészségesek vagyunk, akkor sem árt odafigyelni a testünk külső és belső támogatására. 

Értjük ezalatt a kiváló alapanyagú élelmiszereket, a vitaminokat és étrend-kiegészítőket, illetve a megfelelő szépségápolási cikkeket is. Ha pedig az említett termékek jelentős százalékban öko komponenseket tartalmaznak, akkor még egy lépéssel előrébb járunk.

Miért jó, ha valami öko vagy bio?

Amikor öko, illetve bio barát cikkekről beszélünk, akkor alapvetően olyan termékekről van szó, amelyek környezetkímélő módon lettek előállítva, és természetes anyagokat tartalmaznak. Ez azt jelenti, hogy már a termelési fázisban is figyelnek a környezet- és egészségvédelemre. Ezeknek az árucikkeknek számos kritériumnak meg kell felelnie, hogy megkapják a zöld minősítést. Ha például a Biobarát webáruházban keresgélünk, akkor túlnyomórészt ilyenekkel találkozhatunk.

Étkezési tippek

Ha az egészséges életmód hívei vagyunk, vagy ilyen irányba orientálódunk, akkor az étkezésnél kell kezdeni. Vagyis már az alapvető élelmiszereknél is az öko vagy bio minősítésre célszerű figyelni. De a konzervek, lekvárok, különféle magkrémek, pástétomok esetében is jó, ha ez a mérvadó.

Emellett a növényi italok, üdítők, teák is sokat tesznek ahhoz, hogy balansz legyen a szervezetünkben. Ha pedig diétázunk, fogyasszunk bátran egészséges zöldség snackeket, müzlit és zabkását! 

Előfordulhat persze, hogy nincs időnk főzni, ilyenkor a félkész, kész levesek pótolhatják az ebédet. Természetesen itt is a magasabb minőséget válasszuk, semmiképp se az adalékanyagokkal telepakolt, olcsó verziókat. Például egy sütőtökből, édesburgonyából, kókusztejszínből és kukoricalisztből álló kombináció kifejezetten jó döntés!

Étrend-kiegészítők, vitaminok, superfoodok

Bármennyire is törekszünk az egészséges táplálkozásra, vannak vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket egyszerűen nem tudunk csak élelmiszerekekkel bevinni a szervezetünkbe. Ilyenkor jó szolgálatot tesznek a különböző vitaminok és étrend-kiegészítők. Mindig olyat válasszunk, amire a testünknek szüksége van, és figyeljünk a megfelelő adagolásra is! Feltétlenül olvassuk el az összetevőket, hogy kevésbé egészséges komponenseket ne fogyasszunk! 

Igazi superfoodra vágyunk? Akkor ott a csipkebogyó vagy a köles, de a mandula, a lenmag és a repceolaj is csodákra képes. Ezek számtalan ásványi anyagot és vitamint tartalmaznak, ezért érdemes beiktatni őket a napi étrendbe.

Ha belülről megvan az egyensúly, a külsőnket se hanyagoljuk el! Érdemes olyan arc- és testápolókat, tusfürdőket, szappanokat, napkrémeket és dezodorokat használni, amelyek öko vagy bio termékeknek számítanak. Erre figyeljünk a szájhigiénia, illetve a hajápolás terén is! Amennyiben mindezt szem előtt tartjuk, és a napi rutin részévé válnak a természetes alapanyagok, rengeteget teszünk az egészségünk megőrzéséért.

(x) hirdetői tartalom

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások