irodában dolgozó férfi

Podcast csatorna a sikeres márkaépítés érdekében (x)

Ma már elengedhetetlen, hogy a vállalkozások rendelkezzenek saját Podcast és YouTube csatornával, ha sikereket szeretnének elérni és bevételeiket növelni. A folyamatos hallgatottság gyarapításáról azonban nem szabad megfeledkezni, hiszen enélkül semmit sem ér a belefektetett munkánk. 

A márkaépítés szempontjából a YouTube SEO fontos Törökbalázs szerint is. Manapság egyre népszerűbbek a YouTube és a Podcast platformok és ez Magyarországon sincsen másként. A potenciális ügyfelek falják ezeket a tartalmakat, hiszen sokan utazás közben kikapcsolódásként nézik, illetve hallgatják. 

Miért fontos a láthatóság?

A márkánkat csak megfelelő láthatóság mellett tudjuk elérhetővé tenni az érdeklődők számára, de ehhez fontos, hogy el is érjük célközönségünket. A specifikus célközönség elérésével azoknak a figyelmét lehet lekötni, akik érdeklődnek a termékeink vagy a szolgáltatásaink iránt. Pontosan emiatt a téma, a tartalom és a stílus pontos megválasztása elengedhetetlen. 

Az elkészült tartalmakat első körben a YouTube csatornákon keresztül érdemes megosztani, hiszen mára már igen népszerűvé vált a felhasználók körében. Amennyiben problémába ütközik a tartalmak feltöltése, és beállításokkal is hadilábon állunk, akkor kérjünk meg egy szakértőt, hogy legyen segítségünkre. 

Legyünk szakértők!

Saját területünkön váljunk szakértővé, rendszeresen biztosítsunk értékes és releváns tartalmat a felhasználóknak. A márka hitelességének növelése szempontjából elengedhetetlen, hogy más szakértőkkel együtt közös projekteket indítsunk. 

Miben segíthet a Podcast, azaz a videós vagy a hangalapú tartalom?

Az értékes tartalmak közzététele már nagyon régóta az egyik legjobb marketingmódszernek számítanak, ha a márkánkat szeretnénk sokkal jobban megismertetni a célközönséggel. A videós és hang alapú tartalmak már teljesen átvették a vezetést, a régi szöveges tartalmak helyett. Keressünk olyan letölthető segédanyagokat a neten, amelyek segítségével beelőzhetjük versenytársainkat, és akár még ma elindíthatjuk saját csatornánkat. 

A bevétel növelése itt is elsődleges, hiszen nem csak a termékekkel lehet plusz bevételre szert tenni. Tartalomkészítőként is további forrásokhoz juthatunk, hiszen nagyon sokan szponzorálnak csatornákat. 

Mitől lesz jó egy Podcast?

A Podcast-ek hallgatottságát, sikerét a gyakoriság is befolyásolja, hiszen a hallgatókat meg is kell tartani. Amennyiben rendszeresen osztunk meg releváns és értékes tartalmakat, akkor sikeresek leszünk. Egy adott téma kapcsán készítsük el előre az összes epizód forgatókönyvét, és azt is döntsük el, hogy kit hívunk meg vendég előadóként. Emellett pedig pontosan határozzuk meg azt is, hogy milyen időpontokban fogjuk leadni az egyes epizódokat.

Láthatjuk, hogy sok mindenre kell odafigyelni, ha sikeres csatornát szeretnénk létrehozni. Az azonban jó hír, hogy ez vezet majd el bennünket ahhoz a sikerhez, amelyről talán évek óta álmodoztunk.

(x) hirdetői tartalom

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások