Legvadabb rémálmainkban szerepel alkalomadtán olyan jelenet, hogy távol az otthonunktól történik velünk baleset, és biztosítás híján marad a kínzó kérdés: honnan fogjuk előteremteni a tetemes összegre rúgó ellátási költséget? Persze ez csupán egy a rengeteg opció közül, amelyek veszélyforrásként leselkednek ránk.
Éppen ezért, ha zavartalan utazást, pihenést vagy épp üzleti utat szeretnénk, akkor mindenképpen gondoskodjunk arról, hogy a megfelelő biztosítás megkötése után induljunk útnak. Hogy ez melyik lesz, és mennyibe fog kerülni, azt egy utasbiztosítás kalkulátor segítségével megtudhatjuk.
Milyen biztosítások közül választhatunk?
Ahány utazás, annyiféle biztosítás létezik, ezért érdemes szakértők tanácsát kikérni azt illetően, hogy melyiket a legtanácsosabb megkötnünk. A Biztosításszakértő vállalat szakemberei is készséggel állnak rendelkezésünkre, illetve a honlapjukon is bőséggel találhatunk információt a különféle típusokat illetően.
Alapvetően a kiválasztás során azt kell figyelembe venni, hogy hova, milyen járművel és milyen céllal utazunk, valamint azt, hogy milyen típusú tevékenységet fogunk végezni az utazásunk alkalmával. Ha jó előre felkészülünk, akkor sokkal kevesebb kellemetlen meglepetéssel kell esetlegesen szembesülnünk.
Persze vannak egyetemlegesen használható fajták, mint például a poggyászbiztosítás vagy a sztornó, azaz útlemondási biztosítás. No, meg persze szép számmal vannak specifikusak is. Ezeket mutatjuk is!
Válasszunk az úti célunknak megfelelő utasbiztosítást!
Laikusként talán fel sem merül bennünk, hogy ennyi különböző típus létezik, ezért is tanácsos szakemberekre bízni magunkat.
Külön biztosítás létezik:
- városnéző utakra, autós utazásokra,
- repülős vagy hajós utazásokra,
- tengerparti nyaralásokra,
- síeléssel, téli sportokkal egybekötött utakra,
- extrém sportokra, hegymászásra, búvárkodásra.
Gyakran utazóknak érdemes az éves utasbiztosítást választani, sőt, akár belföldön is bebiztosíthatjuk magunkat, de akár külföldiek is köthetnek biztosítást az itt tartózkodásuk idejére.
Láthatjuk tehát, bőven akad választék, elkél a szakértői segítség, hogy teljes körű legyen a biztosításunk!
Most már nincs más hátra, mint élvezni az utat!
Aligha létezik bosszantóbb élmény annál, hogy kifizetünk egy vagyont, megtervezünk mindent, majd egy baleset, egy lopás vagy akár egy lemondás keresztülhúzza a számításainkat. Ám mindenképpen más szájízzel gondolunk vissza az egészre, ha a biztosítás révén nem szenvedünk anyagi kárt, és megint más, ha a megtakarításunk java része elmegy egy mentési vagy ápolási költségre, vagy ami még rosszabb, hogy adósságba keveredünk miattuk.
Éppen ezért nem szabad soha elfeledkezni arról, hogy megkössük a megfelelő biztosítást, amelyet a Biztosításszakértő jóvoltából immáron online is meg tudunk tenni.
hirdetői tartalom (x)