Hogyan lássunk neki?
Rendben, tehát eldöntöttük, hogy autóval érkeznénk a reptérre, és ott is hagynánk az autónkat. Hogyan kezdjünk neki? Első lépésként is meg kell találnod a számodra szimpatikus parkolót, hiszen nemcsak közvetlenül a reptéren, hanem annak pár kilométeres körzetében is találhatunk parkolókat, ráadásul innen kényelmesen, transzferbusszal szállítanak majd minket a terminálig.
A Reptéri Parkoló Centrum reptéri parkolás szolgáltatása 0-24 órában elérhető, ráadásul telefonon, online vagy akár e-mailben is foglalhatunk parkolóhelyet. Bizony ám, ide nem célszerű bejelentés nélkül érkezni, hiszen az ilyen parkolók általában telítettek, főleg az olyan csúcsidőszakokban, mint a nyár.
Jó hír, hogy a legtöbb szolgáltatónál elérhető a weboldalukon olyan kalkulátor, amellyel néhány adatot megadva kiszámolhatjuk a parkolásunk várható költségét. Így nem kell amiatt aggódnunk, hogy esetleg túl drágának találjuk majd utólag a szolgáltatást, hiszen előre ki tudjuk számolni a fizetendő összeget.
Ha távolabbi parkolót választunk, akkor sem kell aggódnunk plusz költségek miatt, hiszen mind a transzfer, mind pedig a repülőtérre történő behajtás díját tartalmazza a megadott ár.
Érkezés a parkolóba
Ha megtörtént a foglalás, egy időre nyugodtan hátradőlhetünk, hiszen ezt követően semmi dolgunk nincs egészen az utazás napjáig. Az érkezési nap előtt viszont azért érdemes utánajárni a parkoló megközelítésének, amit könnyen megtehetünk, hiszen ezek az információk szintén elérhetőek a szolgáltatók honlapján.
Ha sikeresen megtaláltuk a helyszínt, számítsunk rá, hogy kezdetét veszi majd egy gyors adminisztráció, ezt követően pedig már vehetjük is a könnyes búcsút autónktól. A következő állomás a transzferbusz lesz, mivel a távolabbi parkolókból így szállítják át az utasokat a csomagokkal együtt a terminálig.
Na de hogy jutunk vissza?
Sajnos hamar eljön az utazás vége, és egyszer már csak azon kapjuk magunkat, hogy újra a repülőtéren vagyunk. Ilyenkor a csomagok begyűjtését követően újból elfoglalhatjuk a transzferbuszt, és kezdetét veheti az utazás vissza a parkolóba. Ugye, milyen egyszerű? Ráadásul akkor sem kell aggódni, ha a gép esetleg késik, hiszen a parkoló kollégái figyelik az esetleges késéseket.
A reptéri parkolás ma már egyáltalán nem bonyolult vagy költséges folyamat, a magas kényelmi faktor miatt pedig egyre többen döntenek rendszeresen az igénybevétele mellett. Ha nálad is a rémálommal egyenlő, mikor tömegközlekedve vagy taxira várva kell kijutni vagy hazamenni a reptérről, ne hezitálj, próbáld ki a legközelebbi utazáson!
hirdetői tartalom (x)