
Újra működik a Facebook, az Instagram és a Meta többi szolgáltatása
Mintegy egyórás leállás után állt helyre minden.
Mintegy egyórás leállás után állt helyre minden.
Az újságírók ellen visszaélésszerűen alkalmazott kémszoftverek problémáját és a magyarországi szuverenitásvédelmi törvényt is kiemelte az Európa Tanács jelentésében, mely szerint az európai országok közül csupán négy, Dánia, Németország, Írország és Svédország biztosít jó munkakörülményeket az újságírók számára.
Már több mint 316 ezren jelezték a hibát, ami miatt a felhasználók nem tudják elérni a népszerű közösségi médiás felületeket.
Az Európai Bizottság 11 millió euró értékű pályázati felhívást tett közzé az európai ügyekről szóló független audiovizuális tudósítások támogatására.
Hírműsorokat hasonlított össze a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy friss elemzésében és talált egészen izgalmas és sokatmondó adatokat az elmúlt évekből.
E cikk írója egy, országos médiaérdeklődést kiváltó gazdasági bűncselekmény miatt interjút készített volna az Átlátszó oknyomozó portál számára egy előzetesben lévő volt szakszervezeti vezetővel, az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) volt elnökségi tagjával, Sz. Istvánnal, de ez is meghiúsult: a BVOP válasza szerint a rendelkezési jog gyakorlója ezt megakadályozta, de azt nem árulták el, hogy pontosan ki hozta meg a döntést. Cikkünkből az is kiderül: tavaly több mint háromszor annyi börtöninterjút tiltottak meg, mint 2022-ben, idén pedig már az év első két hónapjában több engedélykérelmet tagadtak meg, mint tavalyelőtt. Bizonyos interjúkat nem a BVOP tiltott meg – ám az nem derül ki sem az általuk küldött statisztikából, sem a konkrét interjúra vonatkozó kérdésünkből, hogy ha bizonyos ügyekben nem ők döntöttek erről, akkor pontosan ki. Jelen hírünk élesítése után a BVOP egyébként újfent csak annyit közölt, hogy a rendelkezési jogok gyakorlója tette ezt.
Több tévés premiert is bejelentett a TV2 márciusra.
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Incze Kinga, a MediaSpace.global Whitereport ügyvezetője, akivel arról beszélgettünk, milyen helyzetben van jelenleg a magyar és a külföldi médiaszektor és milyenek a kilátások. Szakértő vendégünk konkrét statisztikákat is magával hozott, amiből sok mindenre következtetni lehet a médiaipar állapotáról.
A képviselő ellen tavaly óta folyik lejáratókampány, a mozgalmát a pedofíliával akarják összemosni.
Az Európai Bizottság szerint az Apple egy évtizeden át visszaélt erőfölényével a streamingpiacon.