A vállalkozások a 113 milliós bírságon felül utólagos megfelelési intézkedéseket és egyes érintett fogyasztók irányába teljesítendő jóvátételt is vállaltak, mely vállalásokat a GVH kötelezően előírta számukra – áll a hivatal közleményében.
A Gazdasági Versenyhivatal azzal a gyanúval indította meg 2021 év végén a versenyfelügyeleti eljárást, hogy a Telemarketing International Kft. (a Mediashop weboldal üzemeltetője) és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH
tisztességtelenül reklámozták elektromos gyomirtó készüléküket országos televíziócsatornákon, valamint direkt marketing eszközökkel.
A vizsgálat során a GVH több termék (Hammersmith Bionic Burner, Hammersmith Bionic Trimmer, MicroTouch Solo, Harry Blackstone AirBlade) esetében is megtévesztő kommunikációs gyakorlatokat tárt fel. A vállalkozások többek között azt a látszatott keltették, hogy a termékek árából adott kedvezmény
csak korlátozott ideig elérhető, megtévesztően kommunikáltak a versenytársakhoz képesti árelőnyről, az egyes tartozékok „ajándék” jellegéről, valamint egyes termékek funkcionális tulajdonságairól is.
Mint írják, az eljárás alá vont vállalkozások a vizsgálat soron érdemi együttműködést tanúsítottak, a jogsértéseket elismerték, és a vizsgált gyakorlatokkal még az eljárás alatt felhagytak. A vállalkozások emellett részletes és összetett utólagos megfelelési intézkedéseket ajánlottak fel, továbbá egy termék (Hammersmith Bionic Burner) esetében lehetővé tették, hogy minden fogyasztó számára, akik megvásárolták annak kiegészítő termékét, a megvásárolt kiegészítőt – az eljárás alá vontak költségén – visszaküldje, a teljes vételár visszatérítése mellett.
A GVH Versenytanácsa az együttműködést és az önkéntes vállalásokat is figyelembe véve a két vállalkozásra összesen 113 millió forint bírságot szabott ki, a vállalások teljesítését pedig kötelezően előírta.
A közlemény végén a GVH újra felhívta a figyelmet, hogy az ünnepi időszakban különösen sok megtévesztő módon akciósnak hirdetett termék jöhet szembe, úgyhogy azt javasolják, figyeljen mindenki.
Eljárást indított a Foodora ellen a GVH – reagált a hírre a vállalat
Lezárult az online szálláspiacot elemző átfogó GVH-s vizsgálat – rögtön reagált rá a Szállás.hu
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és kövessen bennünket Facebookon is!