
Bejelentették az InStyle Men Of The Year jelöltjeit
A közönségszavazatok alapján nyolc kategóriában díjazzák majd többek között a self-made férfiakat, az ikonokat, a példaképeket és az álomépítőket.
A közönségszavazatok alapján nyolc kategóriában díjazzák majd többek között a self-made férfiakat, az ikonokat, a példaképeket és az álomépítőket.
A Media1 megtudta, hogy nem dolgozik többé az újságírók lejáratására szakosodott Transzparens Újságírásért Alapítványnak Tikvicki Dóra, a Mi Hazánkhoz közeli Nyílt Sisak műsorvezetője, pedig eredetileg úgy volt, hogy ő lesz a nyáron távozó Szalai Szabolcs stratégiai igazgató utódja.
A Magyar Nemzeti Múzeum fideszes főigazgatóját azonnali hatállyal bocsátotta el a kulturális miniszter. A leváltott főigazgató tudomásul veszi, de elfogadni nem tudja.
Az eseményen többek közt szóba került az is, hogy milyen lesz a filmgyártás jövője a mesterséges intelligencia korában.
A Haladás Sportkomplexumban tartott rendezvényeken a Fidesz belső körös vendégei vehettek részt.
A siófoki polgármester a helyreigazítási per után elsőfokon megnyerte a személyiségi jogi perét is a Mediaworks ellen.