
Távozott Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója
A kommunikációs vezető előtt nem sokkal az eddigi ügyvezető igazgató is távozott.
A kommunikációs vezető előtt nem sokkal az eddigi ügyvezető igazgató is távozott.
A közösségi média oldal adatai szerint a reklámok után a kifizető fél maga a miniszterelnök volt és a finanszírozó a Fidesz.
A Magyar Nemzeti Múzeum senkitől nem kérheti el a személyi igazolványát, ezért nem tudják végrehajtani az intézmény fenntartójának az utasítását, ami a melegellenes pedofiltörvényre hivatkozva korlátozta volna a nézőket az életkoruk alapján.
Kiderült, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda online kommunikációs főosztályát vezeti a korábban Juhász Pétert és Spéder Zoltánt támadó lejáratóanyagokat a TV2 számára elkészítő Kobza-Kunfalvi Nóra.
Új adásokkal jelentkezik vasárnap estétől az ATV #Bochkor című talkshow műsora
Pálffy István szerint nem fogadták őt szívesen a kollégái a HírTV-nél, ezért alig várták, hogy aknára lépjen és negatív kampányt folytattak ellene már az első adás előtt. Mégis meglepődött, amikor a pedofilokkal kapcsolatos, élő adásban elhangzott kijelentése után másnap megváltak tőle, ugyanis nem érzékelte, hogy szavai megbotránkoztatóak voltak. Elárulta azt is, mivel tölti a mindennapjait.