A Bundesliga International és a luxemburgi székhelyű Network4 Media Group megállapodtak jelenleg is érvényben levő közvetítési szerződésük meghosszabbításáról, melynek értelmében az együttműködés immáron a 2028-29-es szezon végéig tart – jelentette be a Media1-nek elküldött október 23-i, hétfő reggeli közleményében a Network4.
Az exkluzív megállapodás alapján a Network4 megőrzi a szezononkénti több mint 300 Bundesliga és Bundesliga 2 mérkőzés kizárólagos jogait. A megállapodás tartalmazza a Német Szuperkupa (a bajnok és a kupagyőztes szezonnyitó mérkőzése), valamint a kiesésről döntő rájátszás jogait is. A Bundesliga így továbbra is a NET4+, a Network4 streamingplatformjának központi eleme marad, ahol a nézők extra tartalmakkal is találkozhatnak. Emellett heti 4-5 mérkőzés lesz látható az ARENA4-en és testvércsatornáján, a MATCH4-en.
A közlemény szerint a korai szerződéshosszabbítás egy kölcsönösen előnyös partnerség eredménye, amely nemcsak a Magyarországon példátlan számú élő Bundesliga-mérkőzések közvetítésében, hanem az egyes meccsnapok kísérőműsorainak mennyiségében is megmutatkozott. A két vállalat közös célja, hogy a szurkolóknak a lehető legjobb nézői élményt nyújtsák.
A Network4 volt az első médiaszolgáltató Európában, amely steramingplatformján bevezette az úgynevezett interaktív feedet, valamint a Goal Arena nevű körkapcsolásos műsort – hangsúlyozta a közleményben is Peer Naubert, a Bundesliga nemzetközi marketingvezetője:
„A végletekig kiélezett küzdelem, a gólok és a pályán tapasztalható izgalmak mellett az innováció is régóta a Bundesliga védjegyének számítanak. Keressük az új utakat a szurkolók igényeinek kielégítésére és szükségleteik alapján frissítjük és fejlesztjük termékeinket világszerte. Az interaktív közvetítés és a Goal Arena két nagyszerű példa törekvéseinkre. A Network4 fantasztikus partnerünk, amely osztja ezt a jövőképet, és a Bundesligához hasonlóan arra törekszik, hogy a lehető legteljesebb élményt nyújtsa a magyar szurkolóknak.”
A partnerség 2021-ben kezdődött, a jelenlegi szerződés a 2024-25-ös szezon végéig tart. Az újabb, négyéves megállapodás kapcsán Borsány-Gyenes András, a Network4 igazgatótanácsának elnöke azt mondta, hogy a Bundesliga Internationallel közösen már eddig is történelmet írtak.

„A Bundesliga International partnereként az volt a célunk, hogy a Bundesliga közvetítési élményét a következő szintre emeljük. Örömmel mondhatom, hogy az ARENA4 és a NET4+ a Bundesliga Internationallel közösen történelmet írt azzal, hogy szinte az összes Bundesliga-mérkőzést élőben közvetítette Magyarországon, ami példa nélküli és önmagában is hatalmas technikai bravúr. Az olyan technológiai vívmányok, mint az interaktív feed és a Goal Arena pedig még közelebb hozták a Bundesliga élménydús mérkőzéseit a magyar nézőkhöz. Büszkék vagyunk arra, hogy a jövőben is folytathatjuk együttműködésünket a Bundesligával”
– fogalmazott Borsány-Gyenes András.
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.