Albert Györgyi 1964. május 9-én született és 2008. október 3-án hunyt el. Fiatalon, 44 évesen ment el, 15 évvel ezelőtt. A legnagyobb női újságírók egyike volt Magyarországon. Sokoldalú, többműfajú, messze kiemelkedő tévés-rádiós riporter és műsorvezető, aki a legmagasabb nemzetközi szintet képviselte például az amerikai filmsztárokkal készített interjúiban. (Részben külföldön nőtt fel, anyanyelvi szinten beszélt angolul.)
Közember és szőke ciklon
Szép 19. századi kifejezéssel közemberként élt – szakmai életét a közügyeknek, a kultúrának és médiának szentelte. (Később aztán magánélete is egyre inkább a nyilvánosság előtt zajlott.) Pályája nagy részében olyan elképesztő elánnal, munkagépként dolgozott, hogy műsorait felsorolni is nehéz.
Az ELTE angol-történelem szakos tanulmányai és a MÚOSZ Újságíróiskola elvégzése után a Magyar Rádió angol nyelvű szerkesztőségében kezdte rádiós karrierjét (1987-89). Hamar kitört a dobozból, a rendszerváltáskor már a Magyar Rádió Ötödik sebesség és Reggeli csúcs című műsorainak szerkesztő-műsorvezetőként lett országosan ismert (1989-93). Ezzel párhuzamosan a Calypso Rádió műsorvezetőjeként (1989-95), majd a Petőfi Rádió külső szerkesztő-műsorvezetőjeként (1994-98) dolgozott.
Mindeközben több közéleti és kulturális műsort vezetett az akkor még monopolhelyzetben lévő Magyar Televízióban. Előbb A Reggel (1991-1993) és a Mozi Top 10 (1992-ig) szerkesztő-műsorvezetőjeként ismerték meg a nézők, majd a Napkelte és a Múzsa műsorvezetőjeként folytatta képernyős karrierjét (1994-96).
Évtizedes távolságból is emlékezetesek maradnak az Oscar-díjak átadásáról szóló élő közvetítései. Máig éles emlék: leesett az állam, amikor meghallottam, ahogy Albert Györgyi részben szinkrontolmácsolással, élőben magyarított egy többórás Oscar-gálát. A filmesek nevét tökéletes természetességgel, amerikai akcentussal ejtve beszélt a filmekről és hosszan, élvezettel ecsetelte a csillogó ruhákat és a sztárok pletykáit. Ambivalens érzésem volt: mintha egy mindkét nyelvet akcentus nélkül beszélő amerikai magyart hallottam volna. Vonzott és imponált, ugyanakkor furcsán, idegenül hangzott a hazai környezetben. Soha nem beszélt így senki azelőtt – és azóta sem a magyar médiában. (Ezt az 1991-es Oscar-közvetítést egyébként Spiró György húzta le nagy vitát kiváltó tévékritikában a Népszabadságban.)
Madonna, Travolta, Paul Simon és sokan mások
Albert Györgyi friss hangja, amerikai kulturális helyismerete, nemzetközi riporteri készségei éles ellentétben álltak a posztkommunista Magyarország megszokott menetével, mindennapi média-módszereivel. Színpompás, tarkaszárnyú pillangó szállt fel a szürkésbarna rögről.
Az évek során Albert felkészült, nyelvileg egyenragú beszélgetőpartnerként, amerikai világsztárok sorával készített interjúkat a magyar média számára. A sor Madonnától Travoltán át a színésznő Glenn Close-ig, vagy a regényíró Joseph Hellertől az énekes Paul Simonon át (volt Simon and Garfunkel) Gregory Peckig folytatható.
A másik MTV (a nemzetközi Music Television zenecsatorna) műsorvezetői állást ajánlott Albert Györgyinek. Ő azonban nem fogadta el, Magyarországon akart maradni.
Globális szakmai koordinátarendszer
Albert Györgyit „korszakos zseninek” nevezte pár napja az egyik propagandalap. Ez azonban nyilvánvaló túlzás és aránytévesztés. Korszakos zseni Neumann János volt vagy ma Nádas Péter az. De az biztos: Albert valóban elkülönült a hazai média világától. Nemcsak az államszocializmusból megmaradt, a rendszerváltást túlélő volt propagandisták sablonos médianyelvet használó, szürke tömegéből vált ki élesen. Hanem eltért a reformista, aztán rendszerváltó, erősen politizáló értelmiségi újságírók csapatától is. (Távoli párhuzamaként, a nyomtatott sajtó területéről a sajnos szintén korán, tragikus körülmények között elhunyt Vig Monika, a Magyar Narancs egyik alapító szerkesztője merülhet fel. Ám a magyar sajtónyelvet megújító Narancs közösségi újítóként, kollektív intézményként működött, és a gonzó újságírás és más nyugati hatások mellett régebbi magyar sajtóhagyományokra is épített. Albert viszont egyedül próbált beépülni – sok konfliktussal – a fokozatosan kereskedelmi irányba váltó hazai médiaintézményekbe.)
Albert Györgyi globális szakmai koordinátarendszerben gondolkodott, azt ismerte, nem a magyar újságíróhagyományból indult ki. Az amerikai kereskedelmi és a brit közszolgálati média riporteri-műsorvezetői repertoárját használta teljes természetességgel az 1990-es és 2000-es évek Magyarországán. Karakteres alakja feltűnt az Oscar mellett több más nemzetközi fesztivál és díjátadó műsorvezetőjeként is. Az egyik Eurovíziós Dalfesztivál nemzetközi döntőjében ő hirdette ki a magyar zsűri pontjait (1997-ben). A Stúdió magazinnak Cannes-ból és más nemzetközi filmfesztiválokról tudósított. Emellett a Magyar Televízió női, divat- és kulturális műsoraiban is riporterként láthatták a tévézők (1998-tól).
A nyomtatott sajtóban a Total Film mozimagazin főszerkesztőjeként próbálta ki magát (1999). Az ezredforduló után kulturális pr-ra váltott. Előbb a Nemzeti Színház sajtószóvivői szerepét vállalta, majd szabadúszó pr-menedzserként dolgozott több kulturális intézménynek és szervezetnek.
Nőinterjúk
Albert Györgyi A nő helye című, az ATV képernyőjén sugárzott műsorába csak női vendégeket hívott (2006, ismétlések 2007-ben). 2010 előtt még demokrácia és parlamenti váltógazdaság volt Magyarországon. Albert teljes természetességgel, hétről hétre ugyanabban a műsorban, egymás után kérdezte a jobboldali Schmidt Máriát és a balliberális Göncz Kingát – édesanyjával, Göncz Árpádnéval együtt – vagy Dobrev Klárát, Lévai Anikót (Orbán Viktor feleségét) és Lévai Katalin szocialista politikust, és kulturális ikonokat Heller Ágnestől Törőcsik Mariig. S ők meg is nyíltak az empatikus, lényeglátó riporter kérdései nyomán.
Ebben az egyszemélyes közszolgálatként jellemezhető műsorban Albert a komoly politikai és kulturális szerepet vállaló nők középpontba állításával csinált médiatörténelmet. (A nőinterjúk Albert halála után összegyűjve, „A Nő helye. 20 felejthetetlen interjú – válogatás Albert Györgyi beszélgetős műsorából” címmel posztumusz kötetben is megjelentek 2009-ben).
Ha ez a műfaji sokoldalúság nem elég, Albert énekesnőként is feltűnt a Bródy Jánossal előadott „Filléres emlékeim” című duettben.
Az ezredforduló körül Albert Györgyi a legismertebb hazai médiasztárok egyike, akit már egyre többször saját jogán kérdeztek. Nevezetes marad a Meglepő és mulatságos című Friderikusz-produkcióban vele folytatott álinterjú, ahol beépített álriporter faggatta, s a kandi kamera előtt megkérte a kezét (1999).
A médiasztár tömegsikert hozó műsorai, interjúi közül ma már alig néhány nézhető-hallgatható vissza. A műsorokra mutató linkek között egyre több a halott link. A pénzéhes intézményi jogtulajdonosok folyamatosan vadásszák le a szabadon hozzáférhető tartalmakat. A zárt műsorarchívumokhoz való hozzáférés pedig nehézkes és drága. S ugyan ki s miért venné a fáradságot, szánna időt és pénzt a régi programok keresgélésére?
Ügysegítő újságíró – a depresszió szorításában
Albert Györgyi azonban írt két könyvet is. Ezek ma is könnyen hozzáférhetőek, s az első minden bizonnyal maradandó értéket képvisel.
Albert első, Miért pont én? – A depresszió szorításában című kötetében (2005) nyíltan írt az őt hosszú ideje sújtó depresszió természetéról, pszichológiai problémáiról, és meg is interjúvolt több szakorvost a betegségről.
A második, Miért pont ők? – A férfiak fogságában című könyve (2007) még személyesebb. Albert önéletrajzi húrokat penget, gyerekkoráról, szerelmeiről, férjeiről, abortuszairól, a családon belüli erőszakról ír, a férfi-nő hatalmi viszonyt vizsgálja. Mindkét könyve kettős motivációval született: egyrészt öngyógyítási kísérletként, másrészt a nyilvános tematizálás és mások segítésének szándékával. A második könyv emellett már a celeb részben öncélú magánéleti kitárulkozása is.
A depressziótól az orvosi kezelésig
Amikor Albert Györgyi depresszió-könyve 2005-ben megjelent, ez a lelkibetegség nagyrészt tabunak vagy simán ismeretlennek számított a nagyközönség számára. Bár a fogalmat nem használja, könyvében Albert az „advocacy journalism” képviselőjeként lépett fel, a depresszióra mint tömegbetegségre hívja fel a figyelmet.
Albert Györgyi könyvében felvállaltan, tudatosan segítséget akart nyújtani a depresszióban szenvedőknek. Üzenetei egyértelműek:
- A depresszió betegség. Nem lustaság, nem bágyadtság, nem szimpla rosszkedv vagy lógás és kényeskedés. Hanem más komoly testi és lelki megbetegedésekhez hasonlóan betegség.
- A depressziótól bárki szenvedhet. Nemcsak a sztárok, művészek, értelmiség betegsége, hanem a társadalom legmélyebb rétegeiben is jelenlévő modern tömegbetegség.
- A depresszióval orvoshoz kell menni, mint bármilyen más komoly betegséggel. Rendelőbe, kórházba, előbb esetleg háziorvoshoz (Albert életében előbb még körzeti orvosnak hívták), aztán szakorvoshoz.
- Depresszió és alkoholfüggőség jegyesek. A depresszió enyhítésére, a szenvedés csökkentésére sokan alkoholt használnak fájdalomcsillítónak. Hosszú távon azonban ez az öngyógyítási kísérlet nem működik, a fájdalomcsillapításhoz egyre több alkoholt kell inni. Az így kialakuló alkoholizmus nem jelent megoldást, hanem csak újabb nagy problémát növeszt a depresszió mellé. Az alkoholisták egy része a kezeletlen depresszió miatt lesz alkoholfüggő.
- A depresszióval élők fokozottan veszélyeztetettek az öngyilkosság szempontjából is. A kezeletlen depresszióval járó hosszútávú, mély, kilátástalan szenvedés miatt sok depressziós az öngyilkosságban láthatja a kiutat.
Mindez ma, 2023-ban jólismert, sőt talán közhelynek számít pszichológiailag érzékeny értelmiségi körökben. Közel két évtizede, a Miért pont én? – A depresszió szorításában című könyv megjelenése idején, 2005-ben ez korántsem volt így. Albert akkor tabut tört, megkerülhetetlenül az asztalra tette a depresszió súlyos pszichológiai, társadalmi és közegészségügyi témáját. Saját példáján, saját szenvedésével adott hitelt, személyes sorsával mutatott azonosulásra hívó emberi arcot a fenti üzeneteknek. Figyelj oda és menj orvoshoz, mert nemcsak velem, a médiasztárral történhet meg mindez a szörnyűség, hanem veled is – az a szerzői alapállása.
Embermentő újságíró
Albert Györgyi könyve hatalmas kritikai és közönségsiker lett. Több tízezres újranyomásait elkapkodták, megjelent hangoskönyvként is. A Park Kiadó könyvklubot szervezett az olvasók számára csupán e kötet – és a depresszió mint betegség – ki- és megbeszélésére.
Hány emberre hathatott mindez? Hányan ismerték fel a betegségüket (aminek talán a nevét sem ismerték azelőtt), hányan tették le a poharat és fordultak szakemberhez Albert könyvének olvastán?
Ha a több tízezer megérintett olvasója közül Albert Györgyi csak egy életet mélyen megváltoztatott és megmentett, akkor joggal nevezhetjük embermentőnek. Magát sajnos nem sikerült megmentenie, de sokakat minden valószínűség szerint igen.
Gondolkodtam, hogy az „advocacy journalism” fogalmat és a mögötte álló koncepciót hogyan lehetne magyarra fordítani. „Ügysegítő újságírásra” gondolnék. Az ügysegítő újságíró nyíltan kiáll egy fontosnak gondolt és érzett ügy mellett, azt segíti és támogatja. Kiáll az ügy mellett és beleáll. Nézőpontja nem távolságtartó és pártatlan, hanem felvállaltan az ügyét kívánja szolgálni és megoldást sürget a problémára. Témája vagy célja lehet társadalmi, kulturális, környezetvédelmi, gazdasági, vagy – mint Albert könyvében – egészségügyi kérdés.
Az ügysegítő újságírás nem nyíltan politikai, és főleg nem pártpolitikai újságírás. A pártokat támogató, mellettük kampányoló vagy azokat képviselő pártos újságíró más szerep. (Akár demokratikus rendszerben pártoskodik, akár diktatúrában propagandista az újságíró.)
Az ügysegítő újságíró őszintén, előre elismeri nézőpontját – s emellett persze pontos, hiteles és alapos. Tipikus témái lehetnek például zöld ügyek (klímaváltozás vagy akár állatvédelem), a nemekkel kapcsolatos kérdések (nők, melegek szempontjai, jogai és érdekei), kisebbségek és tágabban az emberi jogok és a biztonság értékei melletti kiállás.
A médiasztár Albert kemény, évtizedes munkával felhalmozott ismertségét, népszerűségét jó ügy szolgálatába állította. Kulturális tőkéjével új fogalmakat, szempontokat adott sokaknak személyes tapasztalataik felismeréséhez és megértéséhez. A továbblépéshez és a gyógyuláshoz. Segíteni akart és tudott másokon (a buddhisták bódhiszattvának hívják az ilyen embert).
Albert Györgyi depresszió-könyvével az ügysegítő egészségügyi újságírás személyesen drámai, máig hiteles és érvényes mintadarabját alkotta meg.
A szerző Sükösd Miklós médiakutató, szociológus, a Koppenhágai Egyetem Kommunikáció Tanszékének docense. Legutóbbi könyve: VÍRUSNAPLÓ (2022). Legutóbbi cikke a Media1-en: Lévai Jenő – a tényfeltáró újságírástól a vészkorszak krónikájáig
Lévai Jenő – a tényfeltáró újságírástól a vészkorszak krónikájáig
