Légli Attila és Bede Róbert a TV Paprika Tájak, ízek, hagyományok című műsorában

Új gasztrosorozat indul a TV Paprikán Bede Róberttel

Új műsorával a csatorna ezúttal a tradicionális magyar konyha kevésbé ismert világába kalauzolja el hétről-hétre a nézőit. 

Tájak, ízek, hagyományok – Bede Róberttel címmel készített a TV Paprika saját sorozatot, amelyben az ország különböző helyszínein mutatják be a hagyományőrző recepteket, és az ételek mögött álló személyes történeteket – tudatta közleményében a gasztrocsatornát működtető AMC Networks.

Az új heti műsorban Bede Róbert a helyszínen mindig együtt főz majd vendéglátóival, így a nézők betekintést kaphatnak az ételek elkészítési folyamatába és főzési technikáiba, miközben kirajzolódik a magyar konyha és a kultúra összefonódása is. A nyolc helyszín között szerepel többek között a Balatonboglárról délre, Szőlőskislakon található Légli Attila Fazekasműhely, ahol a vendéglátó a saját készítésű kerámia edényeiben mutatja be a hagyományos népi ételeket, köztük például a szabad tűzön készült lakodalmas csibelevest csipetkével.

A stáb ellátogat a Nógrád vármegyében található Legéndre is, ahol a közelmúltban több holland család is letelepedett. A község sokszínűsége a házak konyháiban is felfedezhető, így sok más érdekesség mellett az is kiderül, hogyan került ide az erdélyi töltött hagymaleves receptje. De bemutatkozik majd a műsorban a határmenti Varsány is, ahol generációk adták át egymásnak a többi között az igazi palócgulyás titkát.

A műsorban az ételek mellett a borok is fontos szerepet kapnak, ezért nem csak Légliéknél mutatják be a pincékben érlelt különlegességeket, de a tolnai borvidéken található Bölcskén is, ahol a legendás paprikás kalács receptje is előkerül. A nyolcrészes sorozatban a fentieken túl a dunabogdányi, vecsési, tápióbicskei és gemenci hagyományok és ételek is bemutatkoznak.

A Tájak, ízek, hagyományok minden szombaton és vasárnap 17 órakor látható a TV Paprikán, az ismétlések este 21 órakor kezdődnek.

Bejelentette az RTL A mi kis falunk 8. évadának premieridőpontját, itt az előzetes is

Bemutatták a VIASAT3 Szingli vagy svindli című reality-jének főszereplőjét

Honvédelmi műsor indult az állami tévében a HM megbízásából

Új közös műsort jelentett be az ATV Csoport és a Deutsche Welle

Rekordszámú magyar érdekeltségű kézilabda BL-meccs érkezik a Sport1-re

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Légli Attila és Bede Róbert a TV Paprika Tájak, ízek, hagyományok című műsorában. Fotó: AMC Networks / TV Paprika

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások