fbpx
A Győzike show még 2005-ben forgatott részeinek egyik jelenetéből

Gáspár Győző elárulta, új részeket forgatnak a Győzike showból

Gáspár Győző egy interjúban azt is mondta, műsorvezetőként szerepet kap a hamarosan érkező ValóVilág10 című reality élő háttérműsorában.

A Partizán című internetes műsor vendége volt a héten Gáspár Győző, a beszélgetés tartalmára elsőként a 24.hu figyelt fel. Az interjúban a Győzikeként is ismert celebritás kijelentette, hogy lesz újra Győzike show, sőt az RTL II csatornán hamarosan képernyőre kerülő ValóVilág 10-ről is kiderült néhány információ.

A Gulyás Mártonnak adott interjúban Gáspár Győző kijelentette, hogy 2021 februárjában fogja befejezni a ValóVilágot, és már a reality előtt elkezdik forgatni az új Győzike showt.

Mivel korábban az RTL Magyarország bejelentette, hogy Puskás Peti lesz a VV10 férfi műsorvezetője a női műsorvezető, Nádai Anikó mellett, az interjú alapján az idén elinduló Való Világ10 kibeszélő háttérműsorának lesz Gáspár Győző a műsorvezetője, ahol élőben tűnik majd el.

Az interjúban Gáspár Győző elmondta azt is, mi a Győzike műsorok sikerének titka, és azt is elmesélte, hogy egy forgatókönyvbe leírták nekik, miket kell csinálniuk a műsorban, ők pedig azt tették, amiket kértek tőlük. Egyes szerepléseiről azt mondta, megbánta, megpróbált kiszállni, de olyan jó matekot tettek le, olyan jó fizetést kínáltak, hogy nem tudott nemet mondani rá.

Borító: a Győzike című reality egy 2005-ös jelenete. Fotó: RTL sajtószoba
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások