fbpx
Digitális Kereskedelmi Szövetség.

Program indul a nemzetközi piacokat meghódítani vágyó magyar e-kereskedőknek

A Digitális Kereskedelmi Szövetség Media1-hez eljuttatott közleménye szerint több mint százezer euró összértékű, cégekre szabott szakmai programmal segítik az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket.

A program célja, hogy a bekerülő cégek sikeres hazai szakértők segítségével lépjenek a következő szintre és sikertörténeteikkel egyre több kereskedőnek mutassanak példát, hogy a nemzetközi terjeszkedés reális cél a magyar kereskedők számára is. A Digitális Kereskedelmi Szövetség a jelentkezéseket június 9-ig várja a díjmentes mentorprogramra.

A cégekre szabott szakmai programmal a szövetség a külföldi terjeszkedésben még kihívásokkal küzdő magyar webáruházak további fejlődését támogatja, hogy egyre több magyar e-kereskedő érhessen el nemzetközi szinten is látható sikereket.

Kiket várnak?

A programba azok a legígéretesebb hazai cégek kerülnek be, amelyek tervezik az új, külföldi piacok meghódítását vagy már meg is tették az első lépéseket, akiknek kiemelt célja a nemzetközi e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázása és szeretnének jobban növekedni, mint amire a magyar piac lehetőséget ad.

Az ideális jelentkezők a nemzetközi terjeszkedésre hosszú távú befektetésként tekintenek és nemcsak azonnali megtérülésben gondolkoznak, továbbá hajlandóak a vezetők idejét is ráfordítani a programban való részvételre.

Miről lesz szó a programban?

A mentorprogramban hazai és nemzetközi piacvezető cégek vezetése során tapasztalatot szerzett, elismert szakértők segítik a résztvevők fejlődését, hogy minél előbb készen álljanak a nemzetközi terjeszkedésre és a mainál nagyobb kihívások megoldására.

Szó lesz arról, hogy:

  • hogyan készíthetjük fel a szervezetet a nemzetközi terjeszkedésre,
  • milyen esélyekkel indulunk és hogyan szerezhetünk megfelelő információkat a külföldi piacra lépéshez,
  • hogyan lehet alkalmazkodni a helyi sajátosságokhoz,
  • hogyan nézzünk ki úgy, mint a helyiek,
  • hogyan juttathatjuk el termékeinket leghatékonyabban a leendő vásárlókhoz,
  • hogyan építhetünk az új piacokon stabil kereskedői márkát, amely támogatja az értékesítést,
  • hogyan érdemes folyamatainkat digitalizálni és milyen eszközöket érdemes bevezetni,
  • hogyan tervezzük megfelelően a jogi és pénzügyi folyamatokat és
  • mire kell figyelni az információbiztonság területén.

A program abban segít, hogy a résztvevők felkészülten, alapos tervezés után és a megfelelő stratégia mentén lépjenek be az új, ismeretlen piacokra és hatékonyan találják meg vásárlóikat a világ bármely táján.

Miért érdemes jelentkezni?

A Digitális Kereskedelmi Szövetség alapítása óta sokat fáradozott azon, hogy mára a kisebb e-kereskedők számára is egyre vonzóbbá vált az export. A friss kihívásokra kínál segítséget a Digitális Kereskedelmi Szövetség mentorprogramja, melynek legfontosabb célja, hogy elismert hazai szakemberek segítségével egyre több webáruházat inspiráljon és bátorítson a külföldi terjeszkedésre.

Jelentősen vesztett lendületéből a magyar online kereskedelem a GKID Digitális Kereskedelmi Körképe szerint

Bemutatta stratégiáját a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Egyre többször rendelnek a magyarok csomagautomatákba – túl a 2000. magyarországi átadóponton a GLS

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Digitális Kereskedelmi Szövetség. Ábra: dksz.hu.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások