fbpx
Gattyán György Friderikusz Sándor műsorában

Gattyán György eladta a Kodolányi János Egyetemet

Június elsejével új tulajdonosa van a harmincéves Kodolányi János Egyetemnek, a magyar újságíróképzés egyik fontos helyszínének.

Gattyán György milliárdos üzletember, médiavállalkozó (akiről épp a napokban írtuk meg, hogy ő lett a Frisshirek.hu tulajdonosa) cégcsoportja közleményben értesítette a Media1.hu-t ma, csütörtökön arról, hogy miután lejárt a Kodolányi Egyetem fenntartására vonatkozó, 2020 márciusában kötött három éves szerződés, a Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. veszi át az egyetem üzemeltetését Gattyán Györgytől.

A közleményben azt állítják, hogy az elmúlt  három év alatt a felsőoktatási intézmény növelni tudta hallgatói létszámát, számos racionalizálást hajtott végre és mintegy tucatnyi új szakot, szakirányú képzést indított el. Idézik Gattyán Györgyöt, a KJE Fenntartó Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint az elmúlt három év alatt sikerült biztosítani az egyetem és a hozzátartozó gimnázium stabil működését.

„Évekig húzódó nemzetközi világjárvány és szomszédos országban zajló háború is egyértelműen sújtotta Magyarország első magánegyetemét, amely évek óta nem jutott számottevő állami forrásokhoz. Azt gondolom, mind szakmailag, mind anyagilag az elmúlt években jelentősen hozzájárultunk ahhoz, hogy Magyarországon a felsőoktatás egy magánegyetem által még színesebb, versenyképesebb legyen” – jelentette ki Gattyán György.

A közlemény szerint az egyetem új fenntartója június 1-jétől lesz a Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. A közlemény szerint az új tulajdonosi kör olyan székesfehérvári kis- és középvállalkozások konzorciuma, melynek tagjai több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az oktatás, a pályaorientáció, a felnőttképzés és közösségi szolgáltatások, valamint intézmény működtetés és fenntartás területén és kifejezetten az egyetem hosszútávú fenntartásának céljából alapították meg a részvénytársaságot.

Az új tulajdonos vezérigazgatója, Mahler Balázs szerint „a felsőoktatási intézmény jó kezekből még jobb kezekbe kerül”, mivel egyrészt szeptembertől közel 1000 fővel növeli eddigi hallgatóinak létszámát, másrészt részletesen kidolgozott, hosszútávú stratégiai tervvel, stabil finanszírozással, innovatív szolgáltatási környezetben veszi át a Kodolányi János Egyetemet.

„A cél az, hogy a Kodolányi János Egyetem erősítse lokális pozícióit, de mindezek mellett a globális felsőoktatási piacon is bővüljön és Magyarország egyik legjobb, a piaci igényekre közvetlenül és gyorsan reagáló, hallgató-központú, önfenntartó magánegyeteme legyen rövid időn belül. Ehhez nagyban hozzájárulnak az elmúlt években a hibrid oktatás területén szerzett tapasztalatok, és az a rugalmasság, amely az Egyetem eddigi működését is jellemezte. Az Egyetemnek meg kell tanulnia illeszkedni a megváltozott munkaerőpiaci igényekhez megtartva a minőségorientált működést” – jelentette ki Mahler Balázs, a KJE Fenntartó Zrt. új tulajdonosának vezérigazgatója.

A Kodolányi János Egyetemnek jelenleg 3 városban mintegy 3.000 hallgatója van. Székesfehérváron gimnáziumot működtet, emellett pedig saját akkreditált nyelvvizsgaközponttal és öt önálló kutatóintézettel rendelkezik. Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem alapító rektora szerint a tulajdonosváltás tovább segíti az egyetem megújulási törekvéseit.

„Az elmúlt néhány évben a volt tanítványunk, Gattyán György tulajdonában lévő Docler Holding tette lehetővé, hogy egyetemünk sikerrel meg tudja valósítani az intézményfejlesztési tervében foglalt programját és több mint húsz új, különböző szintű szakot indíthasson, modern kutatási projekteket fejlesszen, kutatóintézeteket alapítson a fenntarthatóság és a városfejlesztés területén. Ugyanígy eredményesen szerepeltünk három angol nyelvű programmal nemzetközi akkreditációs megmérettetésen is, ami szintén az Egyetem minőségi fejlődését igazolja. Az idei tanévben több mint duplájára nőtt a jelentkezések száma, megyei és regionális szerepünk is tovább fejlődött” – jelentette ki a rektor.

Befutott Gattyán György sajtósától a válasz, mik a milliárdos tervei a frisshirek.hu-val azután, hogy Föőr mindenkit elbocsátott

Győrffy Miklós emléktáblát avattak a Kodolányi János Egyetemen

Megszólalt Föőr Gábor, a Frisshirek.hu leköszönő tulajdonosa, aki mindenkit elbocsátott, most pedig Floridában indít új céget

Mi lesz a médiaoktatással? – Vendégünk volt dr. Tóth Ágnes oktatási szakértő, a METU elnök-vezérigazgatója

„Megkérdezték, baloldali vagy jobboldali vagyok-e. Nem, én a Javorniczky István vagyok!” – interjú Javorniczky Istvánnal

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: Gattyán György Friderikusz Sándor YouTube-műsorában korábban
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások