fbpx
Csintalan Sándor, a HírTV volt műsorvezetője, Budaházy György terrorista, Novák Katalin köztársasági elnök, Ferenc pápa

Csintalan Sándor szerint szentségtörés, hogy Novák Katalin Ferenc pápa mögé bújva kegyelmet ad egy terroristának, Budaházy Györgynek

Csintalan Sándor, a HírTV egykori műsorvezetője, aki manapság a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorának állandó szereplője, és akit évekkel ezelőtt a bíróság által terroristának ítélt Budaházy Györgyhöz kapcsolódó szervezet megvert egy mélygarázsban, a Media1.hu-nak nyilatkozva kijelentette, Magyarország a fasizmus felé robog azzal, hogy köztársasági elnöke kegyelmet ad egy államellenes bűncselekményt elkövető terroristának és mindezt ráadásul arra hivatkozva teszi, hogy a Szentatya Magyarországra érkezik. Csintalan Sándor szerint Novák Katalin szentségtörést követ el, és ezzel kellemetlen helyzetbe hozza az egyházat is.

Csintalan Sándor, a HírTV és a Lánchíd Rádió volt műsorvezetője, egykori szocialista politikus, a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorának rendszeres szereplője, akit a bíróság szerint 2007-ben egy Budaházy Györgyhöz kapcsolódó szervezet vert össze egy mélygarázsban, azt mondta csütörtökön este a Media1 érdeklődésére telefonon, hogy nagyon elborzasztja a döntés, hogy Novák Katalin köztársasági elnök mai bejelentése szerint kegyelmet ad Budaházy Györgynek.

Terroristából hőst, a pápalátogatásra időzítve

Csintalan emlékeztetett: Budaházy a fennálló alkotmányos rendszer erőszakos megdöntéséért szövetkezett, sőt ennek érdekében cselekedett is. Budaházy szervezete ennek keretében Csintalant megverte és családját terrorizálta.

Csintalan hozzátette, hogy Budaházy kiengedése a börtönből és ezzel a büntetés alól való kivonása még felháborítóbb úgy, hogy a köztársasági elnök arra hivatkozva teszi ezt, hogy hazánkba látogat Ferenc pápa.

Csintalan Sándor szerint a Szentatyára hivatkozni egy ilyen erkölcstelen és felháborító döntéskor szentségtörés és tiszteletlenség a pápával és az egész egyházzal szemben.

Robin Hood

Csintalan Sándor azt mondta, a mostani aktussal Novák Katalin és társai egyfajta nemzeti hőst, Robin Hoodot faragnak egy olyan emberből, aki ennek épp az ellenkezőjét érdemelné. Csintalan felháborítónak nevezte azt is, hogy a terrorista elleni jogi eljárás sokáig elhúzódott, a társadalmi visszatartó ereje az ítéletnek így elmaradt a hasonlóan súlyos bűncselekmények elkövetésétől.

Csintalan szerint Novák abban reménykedik, hogy a büntetőeljárás elhúzódása miatt már kevesen emlékeznek arra, hogy mi mindent is tett Budaházy.

Újabb lépés a fasizálódás felé

A Budaházy György szervezete által megvert volt tévés azt is kijelentette a Media1-nek, hogy az egész lépés egy fasizálódó Magyarország felé vezető újabb szomorú lépés.

Csintalan hozzátette, sajnálja, hogy egykoron nem csinált nagyobb kommunikációt abból, hogyan terrorizálták Budaházyék a családját és őt magát, de közszereplőként eleinte úgy volt vele, hogy ezt neki el kell viselnie, ez benne volt a fizetésében. Akkor jött rá, hogy ez hibás gondolat volt és már az elején is ki kellett volna állnia ezzel a nyilvánosság elé, amikor a mélygarázsban összeverték őt.

Csintalan arra, hogy mit tesz most, nem tart-e attól, hogy miután Budaházy kiszabadul a börtönből, megint bántalmazza őt, vagy más módon terrorizálni fogja, annyit mondott:

„Állok a sorsom elé”.

Arról, hogy mit mondott csütörtökön pontosan Novák Katalin köztársasági elnök, amikor Ferenc pápa közelgő budapesti látogatására hivatkozva kegyelmet adott Budaházynak, itt olvashatnak bővebben.

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon.

Borító: balról jobbra: Csintalan Sándor, a HírTV volt műsorvezetője, Budaházy György kegyelemben részesülő terrorista, Novák Katalin köztársasági elnök, Ferenc pápa (Media1-kollázs)
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások