fbpx
Orbán Viktor kormányfő a Vodafone autóját vezérli távvezérléssel, egy szimulátorral. A háttérben Mészáros Lőrinc is felsejlik

MSZP: semmis a Vodafone Magyarország felvásárlására vonatkozó szerződés

Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője közérdekű adatigényléssel kérte ki a Vodafone Magyarország megvásárlásáról szóló szerződést és a hozzá kapcsolódó, a cég átvilágítását tartalmazó iratokat, így derült ki, hogy csak angol nyelvű szerződés készült. Ha így van, akkor szerinte a dokumentum érvénytelen.

A magyar állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nevű cégén keresztül vásárolta meg január elején a telekomcég 49 százalékát, 323,4 milliárd forintért – idézi fel írása elején a 444. (A Vodafone további 51 százalékát a kormányközeli 4iG Nyrt. tulajdonában lévő Antenna Hungária vette meg.)

A Corvinus Zrt. először nem akarta kiadni sem a szerződést, sem az átvilágításról szóló dokumentumokat, úgyhogy Tóth beperelte a céget. A Corvinus szerint üzleti titkok derülnének ki, ha nyilvános lenne a szerződés, és ez kárt okozna a vállalatnak, mert a versenytársak előnyhöz jutnának a céggel szemben.

Az állami cég maga közölte, hogy le kellene fordítani a szöveget

A per március 13-án kezdődött a Fővárosi Törvényszéken, és Tóthék szerint egy egészen meglepő, az egész szerződés érvényességét megkérdőjelező körülmény derült ki a tárgyaláson.

Ott ugyanis a Corvinus Zrt. védője jelezte, hogy több ezer oldalas angol nyelvű szövegről van szó, aminek a fordítása igen drága lenne, és a költségeket a felperesnek kellene vállalnia, ha a bíróság a dokumentum kiadására kötelezné a társaságot.

A 444 úgy tudja, hogy a Corvinus Zrt. az ellenkeresetében is utalt rá, hogy a szerződés és az átvilágítás angol nyelven készült, mert angol címmel hivatkozik az iratokra.

Csakhogy az MSZP jogértelmezése szerint a nemzeti vagyonról szóló törvény előírja, hogy az állami szerződéseket magyarul kell kötni, a magyar jog alapján, hogy vita esetén magyar bíróság járhasson el. Ha nincs magyar nyelvű szerződés, akkor ennek a követelménynek a Vodafone adásvételi szerződése nem tesz eleget.

Úgyhogy a szocialista politikus Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, hogy járjon utána, van-e magyar szöveg, és ha nincs, akkor indítson pert a szerződés semmisségének kimondásáért. A nemzeti vagyonról szóló törvény szerint ugyanis a rendelkezéseibe ütköző szerződések semmisek.

A Media1 a Vodafone Magyarország adásvételéről szóló cikkei ezen a linken érhetőek el.

Fideszes levezető elnöke volt a Vodafone új igazgatóit kinevező közgyűlésnek – íme a bizonyítékok

Rogán Antalhoz köthető emberek „foglalták el” a Vodafone Magyarországot

Megkérdezték Jászai Gellértet a Vodafone Magyarország leendő nevéről és a cég felvásárlásához kapott állami hitelekről, valamint a csökkenő piaci versenyről

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Orbán Viktor kormányfő a Vodafone autóját vezérli távvezérléssel, egy szimulátorral. A háttérben Mészáros Lőrinc is felsejlik. Fotó: Vodafone
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások