fbpx
Tilos Rádió

Eldőlt a Tilos Rádió frekvenciájának sorsa

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kedden meghozta döntését a Budapest FM 90,3 MHz közösségi rádiós frekvenciapályázat végeredményéről. A Tilos Rádió számára kedvező döntés született, így az FM-frekvencia nélkül maradt rádió hamarosan visszatérhet a megszokott helyére.

A Médiatanács kedden meghozott döntése értelmében visszakapja egykori frekvenciáját a Tilos Rádió, mely 10 évre szóló jogosultságot szerzett. Az NMHH Médiatanács ügyfélkapun keresztül ma reggel értesítette erről a rádiót működtető alapítványt – mondta el a Media1 érdeklődésére Orbán Gábor, a rádió ügyvezetője telefonon.

A pontos visszakapcsolási dátum egyelőre kérdéses, mivel a végeredmény kihirdetésével kapcsolatos határozat jogerőre emelkedése után a hatóságnak és a médiaszolgáltatónak 45 napon belül kell szerződést kötnie, és a rádiónak ezt követően 120 napja van rá, hogy megkezdje a sugárzást a régi-új frekvenciáján, tette hozzá Orbán Gábor.

Frissítés 10:59

Két nappal a keddi ülés után mostanra az NMHH Kommunikációs Igazgatósága is megerősítette, hogy a Tilos Rádiót működtető alapítvány nyerte a Budapest FM 90,3 MHz rádiós pályázatot.

A Tilos Rádió FM-adását szeptember 3-áról szeptember 4-re virradó éjszaka kellett lekapcsolni, mivel az NMHH Médiatanácsa úgy döntött, nem hosszabbítja meg a 31 éves médiaszolgáltató médiaszolgáltatási jogosultságát, és a frekvencia hasznosítására kiírt nyári pályázat addigra a Médiatanács nyári egy hónapos szabadságolása miatt még nem zárult le. A frekvenia azóta kihasználatlanul áll, csak „éteri csendet”, „sitergést” ad.

A Budapest FM 90,3 MHz frekvenciára egyetlen pályázó volt, a Tilos Rádiót működtető alapítvány, azonban ilyen egyrésztvevős frekvenciapályázatok esetben is meg kell vizsgálni, hogy a pályázat megfelel-e a formai és tartalmi előírásoknak. Ezt követően hiánypótlásra is szükség volt, néhány szót ugyanis nem tudott értelmezni a hatóság. A hiánypótlást ezután elfogadta a grémium.

A Tilos Rádió elnémítása miatt számos nemzetközi szervezet is tiltakozott, azt aránytalan lépésnek nevezték. Az egykoron kalózrádióként indult rádió ezúttal a polgári engedetlenség helyett hajlandó volt lekapcsolni az FM-adását, de az interneten a frekvenciavesztés után is tovább folytatta a műsorai készítését.

A Tilos Rádiót eddig vezető Csabai Gábor Papó ügyvezető nemrég azt jelezte, hogy visszavonul, ezt követően jelentették be, hogy a feladatait a rádiónál eddig is tevékenykedő Orbán Gábor veszi át.

„Újabb aránytalan lépés a Médiatanács részéről” – aggódnak a Tilos Rádió frekvenciavesztése miatt a nemzetközi szervezetek

Az ügy előzményeiről itt érhetők el a Media1 korábbi írásai.

Borító: A Tilos Rádió küzdelme a rádiózásért. Fotó: Tilos Rádió
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások