fbpx
Szabó György, a Sanoma Media Budapest volt vezérigazgatója (archív)

Szabó György, a Sanoma Media Budapest egykori vezérigazgatója az eNET-hez igazolt

Szabó György felel ezentúl az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. nemzetközi szolgáltatások részlegéért.

A LinkedIn karrierportálon jelentette be Szabó György, a Sanoma Media Budapest egykori vezérigazgatója, hogy júliusban az eNET-hez igazolt, ahol rá bízták az ismert internetes piackutató cég nemzetközi szolgáltatások részlegének irányítását.

Szabó György 22 éven át, 2014 októberéig vezette a piacvezető hazai lapkiadót. Távozására akkor került sor, amikor a vállalat tulajdonosa, a finn és holland gyökerekkel bíró Sanoma Csoport kivonult Magyarországról és a hazai leányvállalat a Varga Zoltán nevével fémjelzett Central Csoporthoz került. (A médiavállalat azután, immáron Varga Zoltán vezetésével a Central Médiacsoport nevet vette fel.)

Szabó – aki sokáig a legbefolyásosabb hazai médiavezetők toplistáján is előkelő helyen szerepelt – egyébként négy évig a Menedzserek Országos Szövetsége és három évig a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) is az elnöke volt korábban.

A topmenedzser a Sanomától való távozása után különböző vállalatok tanácsadói és vezetői testületében dolgozott, valamint kereskedőházat alapított és egy befektetőtársaság partnere és ügyvezetője lett, az utóbbi egy évben emellett saját üzleti tanácsadó cégét irányította.

Szabó György első diplomáját 1981-ben a moszkvai Autógépészeti Egyetem automatizálási mérnök szakán, a másodikat, külkereskedelmi végzettségét a mai Corvinus Egyetem elődjénél, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg.

A témával ugyancsak foglalkozó digitrendi.hu oldalnak Szabó György így nyilatkozott:

„A Sanomától jó szívvel és kellő időpontban búcsúztam. Önbizalommal tekintettem arra, hogy a médiaszakmában és elsőszámú vezetőként szerzett tapasztalataimat később is használni tudom. Nagy előnynek tartottam, hogy eredeti végzettségem mérnök, de van egy külkereskedelmi második diplomám is”. Hozzátette, az új helyzetben három dolog segítette – a folyamatos tanulás, a jövőbe vetett bizalom és a folyamatos jelenlét. A tanulás számára azt jelenti, hogy a korábbi vezérigazgatói látószögét le tudja vinni a gyakorlati szintre.

A jövőbe vetett bizalom abban erősítette, hogy ha valamit el szeretne érni, kellő kitartással meg is valósulhat. A folyamatos jelenlét pedig a magával szembeni elvárást jelenti, hogy ott kell lenni a hazai üzleti életben, tudatni kell a piaci szereplőkkel, hogy mivel foglalkozunk, láthatónak kell maradni.  „Végül is az utóbbi hozta meg a mostani eredményt, mert egy olyan szakember közvetítette nekem ezt a lehetőséget, akivel már vagy egy évtizede kapcsolatban vagyok, aki ismerte hátteremet, ambícióimat” – mondta a Digitrendinek Szabó György.

Szabó Györggyel legutóbb 2013-ban jelent meg egy nagyobb interjú, ami ide kattintva érhető el.

További hírek érhetők el a Media1-en.

borító: Szabó György, a Sanoma Media Budapest volt vezérigazgatója (archív)
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások