fbpx
Dési János, a Klubrádió műsorvezetője

Bepánikoltak Dési János, a Klubrádió műsorvezetőjének kedvelői: van-e okuk rá?

Sokaktól kapott aggódó üzeneteket a Media1, miután Dési János egy időre eltűnt a Klubrádióból, majd felolvasta az „Elhagyom Magyarországot. Agyő!” című írását a rádióban. A Media1 megkérdezte Dési Jánost, van-e oka aggódniuk a kedvelőinek, tényleg emigrációba vonul-e.

„Április elején érett meg bennem az elhatározás, hogy elhagyom Magyarországot. Az okokat itt most nem fogom hosszan sorolni, mert minek. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Egy erős fél évszázadot fektettem ebbe a történetbe – akadtak szebb pillanatok, kellemes évek, de az arány egyre inkább eltolódott. És amikor már nem tudtam őszintén örülni egy Felcsút–Gyirmót örökrangadónak sem, akkor úgy döntöttem, hogy agyő” – többek között e mondatainak a Hetes Stúdió című műsorban történő elhangzása, majd írásban, a klubradio.hu-n történő megjelenése után többen is úgy hitték, hogy Dési János emigrál Magyarországról az 5. Orbán-kormány, illetve a negyedik kétharmad után.

Többen is írtak a Media1-nek, kérdezzük meg, valóban távozik-e a Klubrádió

  • Esti gyors
  • Hetes Stúdió
  • Megbeszéljük…
  • Reggeli gyors
  • Európa választ!
  • A rendszerváltás képei

című műsorait vezető Dési, aki egyébként hetek óta nem volt hallható a Klubrádióban az iménti mondatok elhangzása előtt, pedig még az országgyűlési választások idején ő vezette a Klubrádió választási műsorát is.

Nos, olvasóink kérésére beszéltünk Dési Jánossal, aki arra a kérdésünkre, hogy tényleg emigrál-e, azt üzente azoknak, akik a rádióban is elhangzott szavait esetleg így értelmezték, hogy csupán egy jegyzetről van szó. Azt mondta, egyfajta „belső emigrációra” gondolt, ami a szöveg végén ki is derül: „tehát van emigráció, de mégsem teljesen olyan. Szóval igyekszem minél több időt máshol és máshogy tölteni, de fizikai valómban azért itt is leszek” – írta Dési a Media1-nek.

A műsorvezető hozzátette azt is, hogy az elmúlt egy hónapban szabadságon volt. Mostantól azonban, belső emigráció ide vagy oda, de újra hallhatják őt, akik szeretnék. Dési azt javasolta, akik félreértelmezték szavait, hallgassák vagy olvassák el újra a szöveget, immáron teljes egészében.

Frissítés 15:18

Itt az ügy újabb fejleménye

Az ügynek időközben további fejleménye is van: az Origo azt állítja, hogy Dési János úgymond íratta velünk a fenti írásunkat, valamint bizonyára nem is jöttek olvasói jelzések hozzánk. A Media1 helyreigazítási eljárást indít a Gábor László főszerkesztette honlap ellen, amely nem először közöl valótlanságokat portálunkról, korábban jogerősen bírósági pert vesztettek már hasonló hazuság miatt.

További hírek érhetők el a Media1-en.

 

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások