fbpx
Szabad Pécs.

Távozik Gűth Ervin a Szabad Pécstől

A szerkesztő-újságíró azt is elárulta, hol folytatja karrierjét ezután.

A távozásról maga az érintett számolt be a Szabad Pécs felületén egy mai, keddi írásában.

Mint Gűth Ervin fogalmazott: 2017 őszétől „változó intenzitással”, de folyamatosan részt vett a pécsi oldal működésében. A helyi hírektől, a helyi nyilvánosságtól nem búcsúzik, „csak más koncepció mentén, más megközelítéssel egy »egészséges hírdiétával« kísérletezve” folytatja. Bár konkrétan nem nevezte meg, de ezt követően a „máshol” szóra kattintva a Mecseki Müzli nevű, pécsi hírlevél oldala tölt be, így biztosra vehető, hogy Gűth ott folytatja.

Mint a Szabad Pécs távozó szerkesztő-újságírója felidézte: utoljára 2016-ban búcsúzott egy kiadótól, akkor Mediaworkstől.

„(…) külsősként, szabadúszóként megtehettem, hogy – a Népszabadság bezárása után, de még a Dunántúli Napló pártpolitikai szolgálatba állítása előtt – megszakítottam velük a kapcsolatot. Persze, nem volt könnyű döntés, de tudtam, hogy ott mi következik…”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy „ez most egy teljesen más jellegű búcsú”, ugyanis a Szabad Pécsnél sokkal szabadabban dolgozhatott, mint korábban bármikor.

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint iratkozzon fel a hírlevelünkre is!

Kiemelt fotó: Kasza János / Media1
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások