fbpx
Robert Biedroń EU parlament

Az Európai Parlament a Klubrádióról és a magyar média helyzetéről is vitázott szerdán

Az EP szerdai plenáris vitáján a magyar mellett a lengyel és a szlovén sajtószabadság helyzetéről is szó esett. A Fidesz részéről ismét „mondvacsinált hisztériakeltésnek” nevezték a Klubrádió elnémításának kérdését, míg Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke jelezte, hogy nem engedhető meg, hogy a médiára nyomást fejtsenek ki.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Szerdán három órakor indult az Európai Parlament plenáris vitája a három európai uniós tagállam médiájának helyzetéről és mintegy másfél órán át tartott.

Korábban írtunk róla, hogy a plenáris vitát az Európai Néppárt kezdeményezte a lengyel kormány a szabad sajtó elhallgatását célzó intézkedései után. Ezután a Szocialisták és Demokraták politikai csoportja (az S&D frakció) indítványozta, hogy ezzel párhuzamosan a magyar médiaszabadságot érintő eseményeket (például a Klubrádió ügyét) is vitassák meg.

Több képviselő felszólalását úgy kezdte, hogy elengedhetetlen a demokrácia működéséhez, hogy az állampolgárok megfelelően informáltak legyenek.

Az Európai Bizottság alelnöke is felszólalt

Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a tavaly elvégzett vizsgálat kapcsán, amit Magyarországon elkészítettek, úgy fogalmazott

„Aggályaink nagyon egyértelműek voltak.”

Az Európai Bizottság alelnöke szerint az újságírók munkáját támogatni kell, és nem szabad nyomást gyakorolni rájuk. Jourová két intézkedést említett, amelyeket ebben az évben terjesztenek elő: elsősorban javítani kell az újságírók biztonságát, illetve fel kell lépni a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perekkel szemben, mert nagyon gyakoriak az alaptalan perek a szabad média elhallgatása érdekében.

Az alelnök kitért arra is, hogy aggasztónak találja, ami Lengyelországban és Szlovéniában történik. Lengyelországgal kapcsolatban a reklámadó bevezetéséről beszélt, Szlovéniával kapcsolatban pedig azt mondta

„aláássák a nemzeti hírügynökségek függetlenségét és szóbeli támadások érik az újságírókat.”

Origo, Népszabadság, Klubrádió, Index

Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő is kifejezte aggodalmát a magyar médiahelyzettel kapcsolatban. Felsorolta azokat az érintetteket, akiknek a munkáját ellehetetlenítették  Magyarországon. Megemlítette a bezárt Népszabadságot, melyet Orbán Viktor barátja felvásárolt, majd eladta. Megemlítette az index.hu-t is, mely felvásároltak a miniszterelnök környezetéből majd átalakítottak. A Klubrádió frekvenciaszerződését nem hosszabbították meg. A politikus hozzátette a felsoroláshoz az Origo.hu-t is, amelyet szintén átalakítottak.

A politikus szerint a Fidesz mindent felhasznál arra, hogy elnyomják a médiaszabadságot. Az állami hirdetéseket jellemzően csak a kormánymédiához juttatják el, illetve lejárató kampányt folytatnak az ellenzéki médiával szemben.

Magyar képviselők is hozzászóltak

Gyöngyösi Márton, a Jobbik politikusa és Donáth Anna, a Momentum politikusa is felszólalt az ülésen. Gyöngyösi úgy fogalmazott:

„A kormány megszüntette a médiapluralizmust, nincsen verseny már. Minden média a Fidesz kezében van és a közmédia propaganda csatornaként működik. Itt Európa szintű megoldásra van szükség.”

Donáth Anna szerint Orbán Viktor 10 év alatt bedarálta a médiapiacot. A közmédiát úgy jellemezte, hogy az nem más mint a „propaganda szócsöve”, ahova négy évente egyszer hívnak meg ellenzéki politikust.

Hidvégi Balázs, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős kommunikációs főigazgatója teljesen másképp látja a helyzetet. Nem gondolja, hogy itt komoly dologról lenne szó, szimplán „karakteres jobboldali kormányok” vezetik az országokat. A Klubrádió ügyéhez csak annyit fűzött hozzá:

„Mondvacsinált hisztériakeltés.”

Az utolsó magyar felszólaló Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa volt, aki annyit fűzött hozzá a témához, hogy

„Magyarországon újra él az a régi kommunista rendszerből jött vicc, miszerint mindent szabad, amit megengednek.”

Hozzátette, hogy aki itthon meg meri mutatni az igazságot, azt elhallgattatják. Orbán Viktor kormányzásáról pedig annyit mondott:

„alkalmatlan, korrupt, kártékony, el fogjuk űzni.”

Robert Biedroń LGBT aktivista és Słupsk (lengyel város) volt polgármestere felszólalás helyett egy papírt tartott a szája elé, amire az volt írva: FREE MEDIA. A kiállását nem támogatták a parlamentben, így leküldték a pódiumról és jegyzőkönyvbe vették viselkedését.

A plenáris vita ITT nézhető vissza.

További híreket talál a Media1.hu-n!

Borító: Robert Biedroń „felszólalása” az Európa Parlamentben Fotó: europarl.europa.eu
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!