fbpx
Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője 2019-ben

Megszólalt Kárász Róbert alapítványának minisztériumi milliói kapcsán a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnöke

N. Kósa Judit, a legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet etikai bizottságának elnöke úgy véli az ATV műsorvezetőjéről megjelent cikkek kapcsán közzétett állásfoglalásban, hogy a sajtó hitelességét és az újságírókba vetett bizalmat alapjaiban rengetheti meg, ha akár csak a látszata is felmerül annak, hogy megnyilvánulásukat az igazság keresésén és bemutatásán kívül más szempont is vezérelheti.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) honlapján pénteken publikált állásfoglalásában N. Kósa Judit hangsúlyozza, hogy Kárász Róbert nem tagja a MÚOSZ-nak, ezért ügyét a szövetség etikai bizottsága nem vizsgálta, de mindannak alapján, ami az esetről a mértékadó sajtóban megjelent, a testület tagjai egyetértenek abban, hogy

„a sajtószabadság alapfeltétele, hogy az újságíró személyében és munkavégzésének körülményeit tekintve is szabad legyen.

Ennek egyik oldala, hogy munkáltatója, illetve a sajtótermék tulajdonosa ne kényszeríthesse, ő maga pedig »saját, jól felfogott érdekében« ne kényszerülhessen arra, hogy ne az igazság feltárása és magas színvonalú megjelenítése legyen az egyetlen szempont, amelyre munka közben ügyel.

A másik oldal azonban az újságíró felelősségébe tartozik: nem teremthet a maga számára olyan helyzetet, amikor a tények feltárására és bemutatására való törekvésen kívül más is befolyásolja a döntéseit.”

Az etikai bizottság elnöke által közzétett állásfoglalás szerint „az újságírónak függetlennek kell maradnia nemcsak a szó mentális és erkölcsi értelmében, hanem anyagilag is. Nem fordulhat elő, hogy bármely sajtótermék számára végzett munkáját a legkisebb mértékig is befolyásolja egy másfajta elköteleződés, legyen szó szakértői, üzleti vagy alapítványi tevékenységről, amelyek esetében az államtól vagy a politikai élet, illetve a gazdaság valamely domináns szereplőjétől anyagi támogatást, ellenszolgáltatást remélhet.

Ugyanis már maga a látszat, hogy egy újságíró sajtóbeli megnyilvánulását az igazság keresésén és bemutatásán kívül bármiféle más szempont vezérelheti, alapjaiban rengetheti meg a sajtó hitelességét és az újságírókba vetett bizalmat.”

Az állásfoglalás itt érhető el.

A 444.hu internetes oldal szerdán írta meg, hogy a műsorvezető úgy beszélgetett vendégével másfél évvel ezelőtt a kormány egészségpolitikájáról az ATV Start című reggeli műsorban, hogy épp ekkoriban kapott a műsorvezető által vezetett Ezer Lámpás Éjszakája (ELÉ) az Eltűnt Gyermekek felkutatásért Alapítvány 3 millió forint közpénzt az egészségügyi területet felügyelő szaktárcától, a Kásler Miklós vezette EMMI-től.

Kárász azt mondta, csak azért képviselte a beszélgetés során a kormány álláspontját és vette védelmébe a kormány egészségpolitikáját a stúdióban helyet foglaló, azt bíráló szakértővel szemben, hogy így jelenítse meg a jelen nem lévő fél véleményét interjúalanyával szemben, neki ugyanis azt tanították, hogy mindig meg kell jeleníteni a jelen nem lévő fél álláspontját. Azt is mondta, hogy a pénzt az általa vezetett alapítvány által szervezett rendezvényéhez biztosította a minisztérium, ezért nem tartotta aggályosnak a pénzmozgást.

Kárász a témáról cikkező 444-et és az alapítványnak juttatott további közpénzekről korábban cikkező 24.hu-t és annak újságíróját kezdte bírálni, holott a 444 megszólalási lehetőséget biztosított számára, amelyben kifejthette álláspontját, és hivatalos dokumentumok alapján számoltak be a lapok az ELÉ-nek juttatott minisztériumi pénzről.

Az ügyről a Media1 megkérdezte a Kárász Róbert vezette reggeli műsort sugárzó ATV vezérigazgatóját is, de Németh S. Szilárd még csütörtökön azt jelezte érdeklődésünkre, az ATV nem kívánja kommentálni a 444 cikkében megjelenteket.

Mint arról beszámoltunk, az ügyben korábban Facebookon megnyilvánult az Urbán Ágnes és Polyák Gábor egyetemi docensek, médiakutatók vezette Mérték Médiaelemző Műhely is, mely elítélően írt Kárász ügyéről. A Mérték azt írta, a történtek szerintük etikátlanok és szakmaiatlanok.

További hírek találhatók a Media1.hu-n!

Borító: Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője 2019-ben. Fotó: adáskép / YouTube
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!