Ecsenyi Áron, a Levesbe az Adók 75 százalékával (LA75) pártelnöke, aki két héten át az Index újságírója volt 2020 őszén

Indextől kirúgott pártelnök: Átverték a közvéleményt, akik elhitették, hogy a lap fideszes lett

Ecsenyi Áron, aki néhány héten át a médiás berkekben sokak előtt ismert pártelnöki funkcióját nem nagy dobra verve dolgozott az Indexnél mint újságíró, azt mondta egy lapinterjúban, hogy az előző, Dull Szabolcs főszerkesztő vezette indexes gárda sem volt független, egyúttal kijelentette, nem igaz, hogy most fideszes lett az Index, ezt a konteósok gondolják. Megemlített továbbá egy esetet, amikor a mostani, új indexes vezetés nem engedte ki az egyik írását, a pártelnök feltételezése szerint egy esetleges ellenzéki kritikától tartva. A pártelnök-újságíró bírálta az interjú során az ország szinte valamennyi ismertebb közvélemény-kutatóját, amiért egyik sem hajlandó foglalkozni az általa vezetett Levesbe az Adók 75 százalékával elnevezésű párttal kapcsolatos kutatással.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Ahogy a Media1 még szerdán elsőként megírta, próbaideje alatt elbocsátották Ecsenyi Áront, a bíróságon hivatalosan Levesbe az Adók 75 Százalékával néven bejegyzett, a honlapján magát Le az Adók 75 százalékával (LA75) néven emlegető, pilisborosjenői központú, tavaly alapított libertárius párt elnökét, aki mintegy két héten át újságíróként dolgozott az Indexnél mielőtt munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte volna az Index.hu Zrt.

Beszámoltunk arról is, hogy az Indexnél azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem Ecsenyi pártelnöki tisztsége miatt történt az elbocsátás, arról ugyanis elmondásuk szerint nem tudtak, hanem mert a próbaidő alatt kiderült, hogy nem találkoztak a szakmai elvárásaik egymással. Megírtuk azt is, hogy a pártelnök korábban már az Azonnali.hu-n, a Mandineren és a PestiSrácokon is jelentkezett néhány írással.

Csütörtökön előbbi, az Azonnali.hu közölt interjút az elbocsátott indexes munkatárssal.

A pártelnök-újságíró elfogultnak tartotta a Dull-féle régi Indexet

Az interjúban Ecsenyi azt mesélte, hogy úgy került az Indexhez, hogy

„amikor kitört a hónapokig elnyújtott ricsaj Dull Szabolcs körül, nekem a napnál is világosabb volt a hosszas alkudozásokról szivárgó hírekből, hogy itt nem egy előre eltervezett akció zajlik, hanem szervezeti anomáliák vannak – például túl sok embert alkalmazott Dull –, amit a volt főszerkesztő megpróbált politikai köntösbe csomagolva eladni.”

Dull Szabolcs
Dull Szabolcs, az Index egykori főszerkesztője elbocsátását követően elhagyja a szerkesztőség épületét 2020. július 22-én. Fotó: Huszti István

Ezek után nem sokkal később Ecsenyi személyesen ment be az Indexhez, hogy leszerződjön újságírónak.

„Ez tetszett is az új vezetőségnek, meg is történt a megállapodás.”

Ecsenyi hozzátette:

„ő nem volt arról sem meggyőződve, hogy Dullék bármilyen vonatkozásban függetlenek lettek volna. Rendkívül nagy elánnal tolták hol a klímahisztériát, hol a koronavírus-derpegést, itt-ott elejtve bennük az állami paternalizmus iránti megszállottságukat.” Ecsenyi egy alkalommal csalódott is a volt indexesekben, méghozzá akkor, amikor ő a George Floyd halála kapcsán szervezett tüntetésen feltartotta az All Lives Matter (Minden Élet Számít) táblát, „és akkor hiába siettek oda felfigyelve a hallgatóság által csapott patáliára, mikor meglátták a táblát – ami Amerikában a libertáriusok és republikánusok szlogenjévé vált – 180 fokos fordulatot vettek, és úgy tettek, mintha nem vettek volna észre. Azzal a céllal mentem az új Indexhez, hogy ezzel az elfogultsággal szakítsak, ha már a korábbi munkatársak szakítottak az Indexszel.”

Ecsenyi szerint konteó, hogy fideszes lett az Index

Arra, hogy a közvélemény meglehetősen vegyesen értékeli azokat az újságírókat, akik most az Indexhez szerződtek, azt mondta,

„az biztos, hogy abban a szekértáborban, ahol Orbánnal lehet riogatni, ott most mikszáthi novellába illő együgyűséggel nyelték be azt, hogy az Indexet maga a gonosz O1G irányítja. Szegény Orbán azonban ködbe markolt, hiába vette meg a lapot, láthatóan minden napra jut egy kormányt kritizáló politikustól hír. Röviden tehát: azok a konteósok, akik mindenhol fideszes összeesküvést látnak, nem izgatnak. Ők már azt is eldöntötték, hogy a Le az Adók 75%-ával párt is a Fideszé, csak még eddig valahogy nem tudtuk szerét ejteni annak, hogy a sok-sok millióból, amit Orbántól kaptunk, legalább egy médiafelületet vegyünk magunknak, ahol az emberek hallhatnak rólunk. Nyilván a libertárius ideológia is a szent ellenzéki összefogás ellen jött létre, és csak azért álltam újságírónak, mert késett az Orbántól jövő sáp.”

A felvetésre, hogy az utóbbi egy hónapban volt azért néhány cikk, melyek a korábbi indexes hangvételtől és hozzáállástól finoman szólva is távol állak (az Azonnali.hu-n publikált interjút készítő újságíró szerint ilyen a haderőfejlesztésről szóló anyag, a Novák Katalin-portré, amelyben akcióhősként emlegették az újdonsült minisztert, vagy a Liget-projektről írt cikk is), a rövid időn át az Indexnél dolgozó elbocsátott munkatárs azt felelte, hogy ettől még nem gondolja, hogy fideszes lenne az Index.

Az Index.hu szerkesztősége a távozó indexesek távozása után, 2020.08.31-én.
Az Index.hu szerkesztősége a távozó indexesek távozása után, 2020.08.31-én, néhány héttel Ecsenyi Áron munkába állása előtt. Fotó: Media1 / olvasónktól

„Sokkal több olyan cikk jelenik meg, ami a kormányt kritizáló politikusok megszólalásairól tudósít. Az, hogy megjelenik olyan is, ami nem ítéli el a kormányt, szerintem teljesen normális egy újságnál, amely szeretne objektív lenni, és minden szekértábornak a véleményét közvetíteni. Azt tapasztaltam, hogy mindenki kritikus a szerkesztőségben – a vezetőktől kezdve a beosztottakig – a kormánnyal, de a tárgyilagosság fontos, és ezért kell az ő véleményük is.”

Ecsenyi arra, hogy miért titkolta el, hogy az Indexhez szerződött, illetve konkrétan kik előtt titkolta ezt, azt felelte:

„Nem kötöttem az emberek orrára, hogy amíg lehet, kerüljem a pletykát. Ezt általában mindig benézem. Inverz paranoiám van: rendszerint, amikor már mindenki rólam pletykál, akkor is szentül meg vagyok győződve arról, hogy azt sem tudják, hogy létezem.”

Megkérdezték, hogy mielőtt az Indexhez szerződött, egyeztetett-e a pártjával, az LA75-tel, mire azt mondta, nem tette meg, mivel a libertáriusok számára minden médiafelület megfelel, ami nem adófizetőkből, azaz állami megbízásokból él. „Egyetlen feltétel, hogy ne legyél bohóc, aki az adófizetőkön élősködve szórja a jobboldali igét”. Márpedig Ecsenyi szerint az Index a piaci reklámokból él, nem az adófizetőkből.

Az LA75 is megjelent egy idén augusztusban tartott demonstráción
A Levesbe az adók 75 százalékával Párt is részt vett egy augusztusban tartott demonstráción. Fotó: LA75 Facebook

Felületesen néztek utána Ecsenyi személyének, ő meg nem verte nagy dobra, hogy pártalapító

A pártelnök-újságíró hozzátette: szerinte az Indexnél túlságosan felületesen nézhettek utána, ezért nem tudhatták sokáig, hogy pártelnöki funkciója is van.

A pártelnök az Országház épületében okozott korábban kisebbfajta balhét, majd videófelvételt is közzétett a történtekről

Elismerte az Azonnali.hu-nak adott Messenger-interjúban, hogy célja volt a libertárius gondolatokat terjeszteni az Indexnél.

„Objektíven szerettem volna híreket közölni, amik a mi perspektívánkat tükrözik: például, hogy tényállításokkal támasszam alá, milyen gondokat okoz az elhatalmasodott állam, vagy hogy mit okoz, ha a piac ellenében valamilyen demokratikus döntést kényszerítünk a polgárokra, hogy valamit finanszírozzanak, milyen lobbiérdekek vannak a demokráciában, satöbbi.”

A pártelnökség és az újságírói szerep összeegyeztetéséről Ecsenyi így nyilatkozott:

„Ha propagandát tolok, arra mondhatja, hogy aggályos, de nem erről volt szó. Írtam például Ludwig von Misesről vagy arról, hogy a United Fruit hogyan lobbizott, hogy egy kvázi újfeudális rendszert hozzon létre. Ezek tényalapú cikkek voltak, és tetszettek is a vezetőségnek.”

Az a hírigazgató rúgta ki, akiről egyébként jó benyomásokat szerzett

Az elbocsátása körülményeire vonatkozó kérdésre Ecsenyi azt mesélte az Azonnalinak, hogy

„közrejátszott az, hogy az írásaimban óvatosan stilizáltam a piacpárti nézetemmel ellentétes véleményeket és az elmondások alapján valódi anarchokapitalista módjára még túl önálló is voltam – noha a teljesítményem szakmai részével maximálisan meg voltak elégedve. Nem volt szerencsés fordulat azonban, hogy Puzsér Róbert egy podcastban méltatlankodott, hogy miért dolgozok az Indexnél, ha egyszer a libertárius LA75 párt elnöke is vagyok. Beindult a susmus, amit nem akartam. De ugyancsak ellenem szólt, hogy valahányszor szamárságot kellett lehoznom, akkor valóságos ideológiai rohamot kaptam. Például Áder János erdőtüzekről és árvizekről szóló nyilatkozata sem úszta meg, hogy érintetlenül hozzam le: hozzáfűztem, hogy ezek a természeti jelenségek globálisan csökkenő tendenciát mutatnak; mi több, az erdőtüzek által évente leégetett terület 25 százalékkal esett vissza az elmúlt 20 évben. Mindemellett az sem volt túl jó ötlet, hogy még szeptemberben élesítettem egy szóban jóváhagyott cikket.”

Az indexes pártelnök az elbocsátás körülményeiről elmesélte, hogy kirúgását Fekete-Szalóky Zoltán hírigazgató közölte vele, akit egyébként rendkívül jó szakembernek ismert meg.

„Külön jól esett tehát tőle, hogy egyúttal méltatta a szakmai tudásomat is. A szerződés megszűnésekor azonban mind a túlzott önállóságot, mind a véleményszerű attitűdömet kockázatosnak ítélte. A párttagsági részről nem beszéltünk. Ugyanakkor azért tudom, hogy aznap épp arról folyt a csevej más vezetőkkel, hogy a LA75 tagja vagyok, amiről gyanítom, hogy közvetve a Puzsér podcastja révén értesülhettek.”

Ecsenyi Áron egyébként azt mondta, hogy a hangulat barátságos volt a lapnál, és nagyon élvezte a munkáját, ezért sajnálja, hogy el kellett jönnie.

„Egy ütős társaság, nyitott érdeklődésű emberekkel. Ahogy elnézem, egyaránt beszámolnak a kormánypárti és ellenzéki mutyikról is, tehát részrehajlással nem lehet őket megvádolni. Sztankóczy András kifejezetten sokoldalú társaságot szeretett volna, és ez eddig szerintem érvényesült is. Ahhoz, hogy megmaradjon, sokunk szerint csak kéne lennie még egy libertáriusnak a csapatban. Szerintem túlaggódták a velem kapcsolatos dolgot.”

Ecsenyi megemlítette, hogy a libertáriusok egyébként baloldalinak tartják a Fideszt, szerinte ezért felszínesek a személyét ért kritikák, amelyek elmondása szerint arról szólnak, hogy ha az Indexnél dolgozott, akkor összeállt a Fidesszel. „De ennek se füle, se farka.”

Félelem az ellenzéktől?

Az Indexről azt mondta, az ott töltött idő alatt nem érzékelt politikai nyomást, vagy bármiféle kívülről érkező elvárást a cikkekkel kapcsolatban, de azért olyasmi egyszer előfordult, hogy nem tették ki az egyik írását, és emögött az ellenzéktől való félelmet sejtette.

„Többnyire minden elvárás kimerült a tárgyilagosságban – a felszínen. Egyszer ugyanis szabadidőmben beküldtem jóváhagyásra egy cikket arról, hogy szeptember 30-án Kaliforniában bevezettek egy numerus clausust, hogy hány heteroszexuális, fehér férfi lehet arányosan egy cég igazgatótanácsában. A törvény tehát egy zsidókat ért diszkriminációt idéző, nyíltan az emberi szabadságot támadó törvény, amiről egyúttal biztosan állíthatom, hogy magas kattintási arányt ért el bárhol, ahol megosztottam. Az Indexen szárnyalt volna, mint ágyún a kötött sapka. Mégis mit kaptam? Bele lett írva a címbe, hogy NE TEDD KI. Nyilván attól tartottak, hogyha kimegy, akkor mindennek vége, megkondulnak a DK-s, momentumos harangok, hogy lám, itt a bizonyíték: az Index fideszes lett, hiszen ilyen tényeket csakis a Fidesz-sajtó mer lehozni. Szóval van most velük szemben egy elvárás, hogy nem hozhatnak le akármit, mert az ellenzéki szekértábor csorgó nyállal várja, mikor sütheti rájuk a fideszesség minden vitát eldöntő bélyegét.”

Nem érdekli a közvélemény-kutatókat az LA75

Az interjú végén szóba került, mi lesz most, hogy az indexes karrier rapid módon véget ért, mire Ecsenyi azt mondta, első dolga most az, hogy „lehozassa egy közvélemény-kutatóval a LA75 látens támogatottsági adatait.”

Ezután arról beszélt, hogy legutóbb 840 fős mintán 45 százalékos támogatottságot mértek a pártja által feltett kérdésre, ami szerinte annak bizonyítéka, hogy „a teljes ellenzéki-kormány színházat kiüthetnénk”. Egyúttal a pártelnök bírálni kezdte a közvélemény-kutatókat, amiért azok vélhetően nem függetlenek.

Ezt abból következtette ki Ecsényi Áron, hogy van olyan, amelyik megbízási díj ellenében sem volt hajlandó őket kiszolgálni, egy másik állítólag öt alkalommal sem küldte el a kért szerződést, egy harmadik indoklás nélkül visszautasította a Levesbe az Adók 75 százalékával párt megkeresését, két másik pedig még válaszra sem méltatta a pártot. Ecsenyi Áron ezért most azért akar küzdeni, hogy találjon egy közvélemény-kutatót, amely hiteles a sajtó számára, és hajlandó közzétenni a pártot érintő kutatás eredményét.

Ecsenyi Áron indexes karrierjéről itt található korábbi írásunk.

Borító: Ecsenyi Áron, a Levesbe az Adók 75 százalékával (LA75) pártelnöke, aki két héten át az Index újságírója volt 2020 őszén. Fotó: LA75 Facebook
Szóljon hozzá!