Bayer Zsolt a HírTV-ben

Bayer Zsolt: A kormány nem, a 444, a 24.hu és a HVG jól járt az Index-üggyel

A kormánypárti publicista az Azonnalinak adott interjúban azt mondta, büszke arra, hogy ezt a rendszert szolgálja, elmesélte, hogyan és miért cselezte ki a lakástörvényt, hogy ingatlanhoz juthasson a Budai Várban, de az Index körüli történésekről is elmondta a véleményét és szó esett a beszélgetésben Simicska Lajosról is.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Nagyinterjút adott az Azonnalinak (Ungár Péter és Gerényi Gábor lapjának) Bayer Zsolt, és többek között az Index-ügyről is beszélt a lapnak.

A kormánypárti publicista azt mondta: semmiféle kormányzati szándékot nem lát az Index kapcsán, szerinte ha valakinek rosszul jött az ügy, az pont a kormány.

„Három alkalommal nyertük meg kétharmaddal a választást úgy, hogy az Index a tökünkön lógott, és most az egészet megint a kormány nyakába varrják. Kinek lett ez jó, mit tudott az Index ártani nekünk az elmúlt tíz évben? Biztos sokat próbált, de azért olyan sokat mégsem ártott. Most, hogy megszűntek, az sokkal többet árt”.

Kérdésre válaszolva Bayer elmondta azt is, hogy szerinte valójában ki járt jól a történtekkel:

„Ha nézzük a ballibsi média piaci szegmensét, valójában ki járt jól az Index megszűnésével? Jól járt vele mind a 444, mind a 24.hu, mint a HVG. A 444 már elkezdte a bulit, másrészt most derült ki, hogy még szó sem volt Dull Szabolcs kirúgásáról, amikor az indexes fiúk-lányok már megcsinálták azt a céget, amelyik ki fogja adni most az új lapot. Tehát vagy látnokok voltak, vagy valamire készültek” – hangoztatta Bayer.

(Bayer az Azonnali által idézett szavai az indexes fiúk és lányok cége kapcsán nem teljesen pontosak, lásd erről a Media1 korábbi írásában részletesen.)

Bayer Zsolt azt is hangoztatta az interjúban, hogy jellemző a médiavilág „ezen részére”, hogy két hét alatt Fidesz-bérenc ügynököt faragott Bodolai Lászlóból és Szombathy Pálból, vagyis olyanokból, „akiknél pedig az elmúlt harminc évben kevés balosabb médiaszereplő volt”.

Szombathy Pál, Bodolai László
Szombathy Pál, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója (középen), Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke (jobbra), Fotó: Bődey János/Index

Nem ír majd az új Indexnek

Arra a kérdésre, hogy írna-e az új Indexbe úgy válaszolt: Szombathy (az Index új főszerkesztője) sosem fogja őt megkérni, ha valaki megkérné, az Balogh Ákos Gergely lehetne, de valószínűleg ő sem fogja, és szerinte nem is írna.

Már csak azért sem, mert nem akar nekik ártani, mert „most árgus szemekkel fogják figyelni, hogy hol vannak azok a kormánypártiak, akik elkezdenek oda írni.”

Simicska, a válóok

Bayer Zsolt az interjúban beszélt arról is, hogy Simicska Lajos miatt hagyta ott a Fideszt, ahol akkoriban sajtófőnök és szóvivő volt, mert volt vele egy meglehetősen komoly konfliktusa, nem tudta elviselni a Simicska körül megjelenő egyre több testőrt.

Ez volt az a bizonyos Kolumbia-alsózás, amiről Bayer még 1994-ben írt egy népszabadságos cikkében: „Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón”.

Bayer saját bevallása szerint Budán, egy ötezer kötetes könyvtár mellett felnőtt ifjúként nem nagyon tudott mit kezdeni azzal, amikor Simicska Lajosék megjelentek, „akik az én szememben ilyen igazi, ótvar büdös bunkók voltak.” Kérdésre ugyanakkor hozzátette, hogy ez Orbán Viktorra nem vonatkozik, benne még becsülte is az első generációs értelmiségiséget.

A Simicska-konfliktus csúcsa az volt, hogy az Andrássy út kapcsán egyszer ordítoztak egymással, ahol elküldték egymást a francba.

Bayer büszke szolgálója a rendszernek

Bár Bayer Zsolt elmúlt huszonöt évében volt négy-öt olyan hangsúlyos írás, amikor kifejezetten nem értett egyet a pártja irányvonalával, és ennek hangot is adott, döntően az egyetértés volt a meghatározó. És bár feltehetően létezhetnek vagy léteznek is apróbb ügyek, amikben nem ért egyet, de a legmélyebb meggyőződésem, hogy az egész országnak, az egész nemzetemnek ez a politikai irányvonal az, ami hasznára válik, és amelyik segít abban, hogy ezt a közelgő, iszonyatos jövőt mi nemzetként túl tudjuk élni.

„Ezért én ezt a rendszert szolgálom, és erre büszke vagyok” – szögezte le a kormánypárti publicista, a HírTV műsorvezetője.

Kövér László a HírTV Bayer Show című műsorának nyilatkozik otthonából, az őt kérdező Bayer Zsoltnak
Kövér László a HírTV Bayer Show című műsorának nyilatkozik otthonából, az őt kérdező Bayer Zsoltnak

Kikerülte a lakástörvényt

Bayer Zsoltot kérdezték a Budai Várban lévő ingatlana kapcsán kirobbant botrányról is. Erről azt mondta: ha volt valaha „valaha aljas, ocsmány, gusztustalan támadás ellenem, az éppen ez volt”, mert szerinte a vonatkozó lakástörvény miatt aki az elmúlt harminc évben „lakáscserével” felkerült a várba, azoknak nagyjából a 80 százaléka így került fel. Szerinte a lakástörvény az, ami belekényszeríti az embereket abba, hogy úgymond törvénytelenséget kövessenek el, és ha rajta múlna, megváltoztatná ezt.

A publicista egyébként igazat adott az Azonnali.hu újságírójának abban, hogy végül nem sikerült betartania a vállalását, hogy befejezi azt a típusú publicisztikát, amely személyeskedő, dehumanizáló.

További hírek találhatók a Media1-en!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!